Azoknak viszont nagyon szépen köszönök MINDEN segítséget, akik nem csak a látszatra adnak, hanem VALÓBAN SEGÍTETTEK/ SEGÍTENEK is abban, hogy élhetőbb életet élhessünk.
Nem gondolom, hogy túl nagy igényeink lennének, de néha azért jó lenne, ha tudnánk úgy menni a boltba, hogy nem csak azt vesszük meg, ami akciós, vagy azért, mert hamarosan lejár a szavatossága, vagy azért, mert a minősége nem a legjobb...
Szeretnék Daninak egy kabátot télire, mert amit egy éve még simán ráadtam, azt idén már az Ajándékdoboz egyik látogatója fogja viselni, mivel Dani kinőtte.
Szeretnék egy szobacipőt (mamuszt), amiben nem fázik a lába az iskolában sem, és itthon sem.
Azt már nem is gondolom, hogy legyen egy külön itthonra és egy másik az iskolában, mert szerencsére rugalmasak az iskolában és megoldható az, hogy a táskájában beküldöm reggel, délután meg hazaküldik, így elég lenne 1 pár is...
Sakkozok egy ideje, hogy miből faraghatom le az árát, de most, hogy beindult tegnap a fűtés is (igaz, még csak esténként a fürdetés idejére) már a rezsi is több lesz, mint nyáron volt... Viszont nem fázik meg a manó a fürdetés utáni távon a fürdőszoba és a szoba közt ♥
Valahogy megoldjuk, mert eddig is megoldottuk, ezt most csak ki kellett írnom magamból, mert
megláttam ezt a képet, és az jutott eszembe róla, hogy milyen sokan kérték el a bankszámlaszámunkat, akik külföldön élnek, hogy szeretnének segíteni, aztán valamiért mégsem sikerült, azóta válaszolniuk sem...
Akadnak azért olyanok is, hála istennek, akik akár itthon, akár külföldön élnek és névvel, vagy név nélkül is segítettek.
Köszönöm/köszönjük Nekik! ♥
Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve... ♥
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fűtés. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 5., hétfő
2014. november 5., szerda
Érdekes felfogása van a tulajnak
Ma itt járt a tulaj, természetesen nem hozta a számlákat, hogy megtudjuk beszélni mégis miként számolta ki ezt a "csepp kis" rezsit a múlthónapra...
De azt mondta, hogy mivel általány díjat fizet a fűtésre, ezért hiába hozza nekem ide a számlákat, azon nem az az összeg van, amit nekem fizetni kell... ő az órákat nézi és a fogyasztást számolja. Így mivel csak én kértem a fűtést, ezért csak nekem kell fizetni érte, a felső lakóknál levannak zárva a radiátorok... (Ezt ki látta? minden este itt volt és ellenőrizte, hogy nekik nincs fűtésük? Én ugyanis felmentem és beszélgettem az egyik lakóval aki megerősített abban, hogy náluk is volt 1 hétig fűtés, de azóta semmi)
Ráadásul kitalálta a tulaj, hogy nem csak 1 hétig volt fűtés, hanem 2 hétig...
A villanyszámlára azt monta, hogy az ő szülei is kertes házban laknak és nem használnak mindent de náluk is 16-17 ezer forint a villanyszámla. (Amihez nekem szintén semmi közöm, mert nem vagyok ott és nem látom mit használnak, mit nem, csak annyit tudok, hogy fagyasztóládáik is vannak.)
Most azt mondta nézzünk másik lakást, mert ezt arészt lezárja a jövő hónapban már nem lesz fűtésünk... Micsoda változás lesz :D most sincs :D Kicsit olyan vele "beszélgetni" mintha héberül beszélnék, és nem értené amit mondok... Bár az is lehet, hogy simán csak nem akarja megérteni, mert végighallgatni sem képes a beszélgető partnert, csak löki a szövegét amit én mondok azt végig sem hallgatja, így persze nehéz megérteni...
Kezdem azt érezni, hogy ezt csinálja minden lakóval, kiadja a lakást úgy ahogy van, megígéri, hogy javítva lesznek a hibák, majd az első hónap irreális rezsijétől mindenki dob egy hátast, és menekül, mintha égne a ház, pedig nem ég, mert akkor érezném, hogy meleg van...
Így is lehet... elkérni a kaukciót előre, ha nem tetszik a maas rezsi, akkor így jártál... nézz másik lakást magadnak, a lényeg, hogy így benyelt 2 hónapot a fűtés nélküli lakásra... azt kell mondanom, hogy okos asszonyka... ezzel ugyanis kifizetteti az éppen aktuális balekkal (jelen esetben velünk) az egész ház rezsijét .. a felső szinten lakókkal kedvesen keveset fizettet a sörözőnek szinte ingyen van a rezsije ;-)
A felső szinten lakók a stabilak az alsó 2 szobás lakás lúzerei pedig 1-2-3 hónap cserével fizetik mindenki helyett a rezsit... GRATULÁLOK!
Szerintem nekem is kéne egy ilyen ház :D Egész jól megélnek belőle...

2014. november 2., vasárnap
Hideg van, fázunk...
Azt nem értem, hogy lehet így megcsinálni egy fűtést? Ha légteleníted, akkor eltűnik a víz is.
Ha nem légtelenítesz, akkor csörög a víz a radiátorokban, de csak a cső meleg - viszont a radiátorok hidegek...
Szívesen elbeszélgetnék, a tulajjal egy forró tea mellett, akár erről is, akár az előző havi rezsinkről is, de sajnos ő most nyaral, valahol külföldön... Reméljük, hogy még a hóesés előtt hazajön, mert itt nélküle a fű sem nő...
Addig marad a fagyás, és a pótpulóver, esetleg sál is jön és sapka, meg kesztyű a lakásban, mert számára gondolom még most is indokolatlan lenne fűteni...
Azt már lassan megszokom, hogy amióta itt lakunk folyamatosan köhögünk és rendesen fogy a zsepi...
Lehet, hogy a tulajnak az az érdeke, hogy mielőbb elmenjünk innen?
Hmm...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)