A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Család. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 14., csütörtök

Nagyon hosszú, és nagyon vegyes, de le kell tennem...

Hol is kezdjem, már azt sem tudom... de nézzük, mondjuk időrendben(?)...
Beköltöztünk Pilisvörösváron a kocsma melletti másfél szobás lakásba, ahol 2 hónapon át küzdöttünk a fűtésért. Mondtuk, hogy légteleníteni kellene és feltölteni a rendszert, mert hiába megy gőzerővel a kazán, ha nincs mit melegítenie, a radiátorokban keringő üres levegőtől nem lesz meleg a lakásban... Nagy nehezen - a felső lakók egyike hozzáértő ember volt és megoldotta ezt - végre lett meleg is! Igaz, hogy addigra a kocsinkat eladtuk, hogy kitfizessük az árából a „nincs meleg”-re a 68 ezres gázszámlát... az utcára meg azé’ csak nem akartunk kerülni... Szóval zökkenőmentesnek nem mondanám az indulást, de utána azért rendeződtek a dolgok... és szépen nyugiban hol fázva, hol melegtől hőgutát kapva, de békésen éldegéltünk.
Mígnem Apa lábán egy csúf seb nem jelentkezett... és a cukrosokra jellemzően fekély lett belőle :(
A pilisvörösvári rendelőintézet sebészeinek felügyelete alatt, akik egy 20 forintos nagyságú sebet nézegettek, és kezeltettek velem otthon (mellesleg varrónő vagyok, nem szakápoló)!
Majd hosszú és fájdalmakkal teli hónapok után, mikor már a kenceficék és a különféle intelligens kötszerek mellett is csak nőtt - és szaporodott - a seb(ek) mérete tenyérnyi felület volt borzalmas küllemmel a bal vádlija alatt. Akkor befektették a CUKRÁVAL(!) és a vizesedésével nem, még ekkor sem a seb miatt a Budai Irgalmasrendi Kórházba… Ugyanis már ott tartott, hogy folyamatosan dőlt a víz a seben át a bokájára, és ha cipőt is vett fel, akkor úszott a vízben a lába…
Apa a sebes lábával is ment külföldre dolgozni, hogy fizetni tudjuk az albérletet és a rezsit.
Áprilisban került kórházba (először) úgy, hogy februárban(!) jelentkezett a pilisvörösvári sebészeten, a kicsinek mondható, de már akkor is fájdalmas sebbel!
Addig volt bent, míg a vizet lehajtották róla… (kb. 10 kilónyit) majd hazaküldték a kórházból, hogy továbbra is elegendő, ha otthon én kötözöm a sebeit… Sebész akkor nem is látta a kórházban!
Májusban mégis visszakerült, de akkor már a sebész is ránézett… végre(?) kitakarították a fertőzött sebet… a gennyes részek eltávolítása után abban bíztunk mindannyian, hogy most már valóban tud is gyógyulni a lába, és nem egy marék erős fájdalomcsillapító kell ahhoz, hogy elviselhetőre csökkenjen a fájdalma Apának…
Tévedtünk :( sajnos a kórházban olyan visszafordíthatatlan folyamat indult el, aminek a vége egy életmentő műtétet igényelt. A térdhajlat fölé szökött a fertőzése nagyon rövid idő (másfél nap) alatt.
Combközéptől amputálni kellett a lábát május 25-én délután……. erre nincsenek szavaim…..

A csonkot nem zárták be, mert (ezt szerintem senki sem tudja megindokolni…) azóta sem tudjuk, hogy miért… de máshol sem nyúlnak hozzá, csak csóválják a fejüket, hogy ezt miért így? :/

Augusztus 14-én hazaküldték mentővel Apát és ismét rám bízták az ápolását…
(Senki meg nem kérdezte, hogy képesnek érzem-e magam erre, vagy van-e lehetőségem rá az otthonunkban, megfelelőek-e e körülmények, vagy…)
Nos, én a képességeimhez mérten próbálok felnőni erre a feladatra… Néha úgy érzem, nem bírom tovább, néha azt gondolom, semmiség… De többnyire azt látom, hogy Apának itthon jobb a közérzete, mint a kórházakban bárhol… Mert azóta már többször került vissza mentővel az Irgalmasba… a cukra leesett bekómált… gyanús volt, hogy kiszakadt a köldöksérve…
Legutóbb pedig tüdőembóliával vitték be a Honvéd Kórházba, mivel csak ott van ennek kezelésére megfelelő műszer (amúgy pedig az Irgalmashoz tartoztunk területileg)… Sajnos a sebészek itt is csak rácsodálkoztak, hogy miért hagyták így nyitva a csonkot…
A felfekvéseiről és a sipolyról nem is beszélve… de ott helyben (2 emelettel lejjebb) nem végezhetnek sebészeti beavatkozást rajta, mert területileg az Irgalmashoz tartozik…
Így a tüdőembólia kezelése után ismét hazaküldték mentővel… de már nem a pilisvörösvári címre, mert közben az ottani tulaj közölte, (májusban), hogy nézzünk másik albérletet, mert itt az egész épületet felújítják, és a munkálatok olyan mértékűek lesznek, hogy közben nem lehet benne lakni!
(Soha jobbkor… alig volt gondunk mostanában…)

Albérletkeresés, sebkötözés, orvostól - korházig rohangálás, miközben Dani olyan állapotba került az idióta gyógyszArok miatt, hogy a saját életére is veszélyes lett. Tépte a fogával a saját karján a bőrt, véresre harapva magát… verte a fejét a falba és kb. mindenbe, ami kemény felület volt… Őrült módon ordítva tombolt a lakásban, ha próbáltam megvédeni saját magától, akkor harapott vert engem is és a gondozókat is… az utcán és mindenhol, ahol rájött ez a dühöngő roham…
Ön és közveszélyes állapota miatt a Virgoncból is „kitiltották” április végén… Maradtam egyedül otthon vele. Törhettem a fejem azon, hogy ki fog segíteni ennek a dühöngésnek megszüntetésében, mert a neurológus orvos mondhat nekem bármit… (szerinte ez nem az epilepsziára szedett gyógyszAr és nem a pszichiátrián felírt másik gyógyszAr kölcsönös hatása) én bizony mégis folyamatosan azt éreztem, hogy ez tuti ezeknek mellékhatása! Addig rágódtam ezen, és sírva néztem tehetetlenül, hogy a gyermekem milyen fájdalmas sebeket okoz magának is… mígnem június 30-án eldöntöttem, lesz ami lesz, leteszem a gyógyszArjait, és ha esetleg epis rohama lesz max. a roham idején beadok neki egy Diazepam oldatot!
Eredmény: a gyógyszAr mentes időszak 4. napján visszakaptam a mosolygós csacsogós, NYUGODT kisfiam! ♥ Igaz, hogy 1 hét után viszont epis rohamok is jelentkeztek… tehát nem ez lesz a tuti megoldás, de legalább már nem kell kötszerekkel múmiát csinálnom a fiamból! Én már ennek a részeredményeknek is örültem, mert a tomboló gyerekkel buszon, villamoson látogatni az Apát egy kórházban nem volt egyszerű… Megoldottuk! Új orvoshoz vittem Danit, aki hajlandó volt új gyógyszert felírni, hátha ez nem lesz ilyen borzalmas hatással a gyermekemre… most is ezt a gyógyszert szedi, és szerencsére nagyon jónak tűnik. Nem mondom, hogy rohamoktól teljesen mentes lett, de lényegesen ritkábban jelentkeznek az epis rohamok és a dühöngése már csak rossz emlék! A kezein és a fején a sebekre, már csak a hegek emlékeztetnek…

Ennyit arról, hogy nem a gyógyszArok mellékhatása volt az őrület…

Nos az új lakás kutatása… hónapokon keresztül nem találtunk megfelelőt… viszont itt volt nagyon a nyakunkon augusztus 31, az eredetileg kitűzött végső határidő a kiköltözésre, mert „szeptember 1-én jönnek a munkások és addigra üresen kell lenni a lakásnak!”
Voltunk Százhalombattán a Családok Átmeneti Otthonában (CSÁO), ami nagyon klassz lehetőség is lett volna, mert akadálymentes is(!) …ha nincs Zsebi, ugyanis ilyen CSÁO-ba állat nem vihető!
Daninak közben Esztergomban találtunk egy szuper jó helyet a Szent Rita Otthonban, ahol nyugalom árad és békesség az intézményből is, és a dolgozók is kedvesen, mosolygósan fogadtak bennünket.
(Ettől persze nekem még a szívem beleszakadt abba, hogy mostantól nem mellettem alszik a kisfiam… és nem naponta láthatom… Viszont mérlegelnem kellett, hogy NEKI most mi a jobb!)
Augusztus 29-én bevittem és otthagytam Danit… Odafelé végig a kezét fogtam (csak váltás közben engedtem el) hazafelé pedig végig sírtam az utat az autó volánja mögött… egyedül…
Útközben hívott a Battai vezetőnő, hogy ha szeretnénk, akkor mehetünk oda… Gondolkodási időt kértem, hétvégéig… (mert Zsebit sem szerettem volna „leadni” sehova)

Otthon Apával sírtunk tovább… majd este a facebook üzeneteimet nézve találtam rá egy
engedélykérésre, amiben egy kedves ismeretlen fiatalasszony ajánlotta fel, hogy Kenderesen vásárolni kívánt házukba költözhetünk és csak a rezsit kell fizessük, illetve a házat és az udvart rendezetten tartani! Viszont ez még 2-3 hónapot várat magára, mert addigra lesz a tulajdonában a ház. A vörösvári lakás tulajával megbeszéltem, hogy addig még valahogy bírjuk ki egymást, és ne kelljen 2× költözzünk… haladékot kaptunk… október végén viszont már csak november elejéig!
Mert ő úgy értette, hogy a 2 hónap az tuti fix…
Közben beadtam szociális lakáskérelmeket is, de elutasító határozatot kaptunk… Óbudáról. Esztergomba is beadtam, hogy így közelben lehessünk Danihoz… onnan is elutasítást kaptunk…
Addig is az egyik albérletes csoportban találtam egy hirdetést Esztergom-kertvárosban… elköltöztetésben is segített a tulaj… igaz, hogy 30-40 ezret beszéltünk meg előre… de a végén 60 ezret kellett kifizetnem érte… Itt a lakás állapota nem igazán alkalmas egy fekvő beteg ellátására (sem)… de „legalább van hol lakjunk” és a kis szőrösgyerekünk  sem akadály.
November 3-án estére költöztünk el Pilisvörösvárról, Esztergom-Kertvárosba.
November 5-én délután jött a tulaj a testvérével, hogy sajnos el kell költözzünk, mert a testvére lakás nélkül maradt a másfél éves kislányával és a feleségével…
Mit mondhatnék erre? … Sokat nem aludtam azon az éjszakán sem… sírva kértem a Jóistent, hogy segítsen végre egy nyugodt helyet találni a kisfiam közelében, amit képesek leszünk fizetni is, és végre elfelejthetem a dobozokat, zsákokat!
Másnap (november 6-án) hozta haza a Honvédból a mentő az Apát. Külön kértem az orvost, hogy ne pénteken küldjék haza, ahogy tervezték, mert költözünk és még nem tudom, hogy hova hozhatnák, a régi lakásba, vagy már az új helyre… így kaptam haladékot a hétfői szállításra. KÖSZÖNÖM!
 Danihoz bementem az otthonba, és ott is kértem segítséget, hogy hátha jobban tudják, hol lehet albérletet találni emberi áron! Az egyik dolgozó mondta, hogy a kolléganőjének van, talán még nem adta ki… elmegy megkérdezi… sajnos nemrégen kiadta, de itt a közelben úgy tudják van egy közös udvaros másik is… hátha az még kiadó… átjött velem a kedves hölgy és felkutattuk azt a bizonyos udvart… Ott nem volt senki, viszont a szomszédban egy kedves fiatal hölgy kiszólt az ablakon, hogy kit keresünk, milyen ügyben? Elmondtuk neki is, hogy SOS albérletre van szükségünk, minél olcsóbban, de lakhatóra, és akadálymentesre, mert a kisfiunk is halmozottan sérült kerekesszékes, és a férjem fekvőbeteg, speciális betegápoló ágyat igényel ráadásul nincs milliós jövedelmünk… sőt! Elkérte a telefonszámom, és a nevem is felírta, hogy majd érdeklődik, és szól, ha talált valamit… Vissza az otthonba, és elmeséltük a főnővérnek, hogy mit sikerült intéznünk, mikor megcsörrent a telefonom, és egy férfi hívott, hogy a menye adta meg a számom neki, és van kiadó lakása! Azonnal el is mentem megnézni, és meg is beszéltünk mindent. Utána a feleségével is beszéltem személyesen, és közjegyzőt is hívtam, mert ehhez ragaszkodnak az előző nem normális albérlő miatt! Kértek 10 ezer forintot, amit beszámítanak a lakbérbe úgyis… biztosítéknak, hogy komolyan kiakarom venni a lakást! Adtam egy 20 ezrest, hogy érezzék, nem vagyok komolytalan és valóban fontos számunkra a lakás!
Megbeszéltem a közjegyzővel egy időpontot, amire elmentünk a tulajjal és elmondtuk, hogy mit szeretnénk és miért… kifizettem az előleget a közjegyzőnek is (5 ezer forintot) és megállapodtunk abban, hogy jövő héten, kedden (nov. 14-én) délután 3-ra mehetünk aláírni és hitelesíteni a bérleti szerződést. Így szerdán már tudunk is költözni.☺
Most jön a java… szervezni a mentőt Apának, az ágyat az új helyre megkérni… a régi helyről elvitetni úgy, hogy közben Apa nincs kórházban… és az ágyat szerelő embereknek se kelljen két külön alkalommal jönni össze-, és szétszerelni az ágyakat!

Úgy érzem, hogy a tenyerén hordoz minket az Isten! Nagyon kedves segítőket küld a gondok mellé ♥
HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Tegnap voltunk a közjegyzőnél délután, aláírtam, a papírt, kifizettem a maradék 31 ezer forintot…
Reggel 8-ra megrendeltem egy fizetős mentőt… Az ágyat az új helyre is 8-ra viszik. Ott a tulaj beengedi őket. Beüzemelés után jönnek ide, a régit szétszerelni és elvinni… közben Apát már viszi is a mentő az új helyre… Én meg a költöztetőket várom… miközben Apa hív, hogy megfagy az új helyen :'( Most mit tegyek? Innen? Még szerencse, hogy rátettem takarónak a mentős ágyon fekve egy bundás kabátot… Délutánra, mire én is ideértem a költöztetőkkel, Apa a vizeletében és székletében „úszva”, az ágy oldala és a fal közé elcsúszva, beszorulva didergett… :’( Gyorsan felvettem a fűtést és adtam neki meleg innivalót… Lepakolták a kocsit a költöztetők, kifizettem a 34 ezret a költöztetésre (csak nem úsztuk meg a 2× költözést…)
Nyugtáztuk a napot azzal, hogy legalább már itt vagyunk Danitól 700 méterre és nem kell a kályhába tüzet csiholni… süppedős, homokos udvaron át közlekedni, így ide már hazajöhet majd Dani is!
Azóta találkoztam társbérlőkkel is (egerek), akikkel küzdünk, mert elszemtelenedtek sajna…
Zsebi is megfogott egy kis cincogit… Dani már hétvégenként ismét velünk lehet ☺ ♥

Az adományoknak köszönhetően kitudtuk fizetni a mentőket, a költöztetéseket és az albérleteket a fél hónapra is Esztergom-Kertvárosban, és itt az új helyen is a kaucióval, közjegyzővel.
Nem tudok eléggé hálás lenni azoknak, akik támogatnak/támogattak minket bármivel is! Akár imával, akár jó szóval, vagy anyagiakkal.

♥ ♥ ♥ KÖSZÖNÖM NEKTEK! ♥ ♥ ♥
♥ Isten áldását kérem az életetekre ♥
Áldás:

Legyen előtted jól kitaposott út,

Hátad mögül fújjon mindig a szél,

A Nap melegen süsse arcodat,

Az eső puhán essen földjeidre,

S míg újra találkozunk,


Hordozzon tenyerén az Isten!
♥ ♥ ♥

2017. augusztus 13., vasárnap

Élet-jel...

Sokáig nem írtam ide... több okból...
A beszédünk akkor lesz egy velünk, ha jóakarattal igazat és fontosat mondunk annak, akit megillet. Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.
• Popper Péter •

...de úgy érzem ismét le kell tennem egy "kis batyut" a vállamról, amiben van jó is, és rossz is... Ismét előre szólok, aki csak a mosolyomra kíváncsi, az bele se kezdjen, mert az élet nem csak mosolygásról szól, bizony vannak benne, nagyon mély gödrök is, ahonnan igyekszünk mi is kimászni!

Apa állapota továbbra is aggasztó... a kórház felelőssége, vagy nem ez kérdéses... nyilván az ő szemszögükből nem tehetnek mást... szerintünk azért dehogynem! 
(...Nem minden pénz kérdése... EMBERSÉG is van a világon - Én még bízom benne, hogy nem hal ki - és az egy fillérbe sem kerül, ugyanis megfizethetetlen!)

Háromszor járt az intenzíven a műtétet követően, mert a sebészetre felkerülve mindig elérte azt az állapotot, ami újra és újra visszakényszerítette... most a belgyógyászatra telepítették át, mert az intenzíven "teltház" lett...

De nézzük az eddig kimaradt részleteket...


május 25.
 Arra, hogy a MÉDIA mindent megold...
Félre ne értsen senki, nem az emberek jóságában nem hiszek, mert tapasztalom is, hogy vannak földön járó Angyalok 😇  
Csak van olyan probléma, amire nagyon sok pénz kellene, van olyan, amihez egy, vagy több, normális orvos, aki nem nyugszik bele abba, hogy pl. a gyermekünk 2 éve ön-és közveszélyesen agresszív viselkedéssel küzd... olyan sebészek, akik nem krémet írnak fel egy fekélyes lábra, hanem körbeérzéstelenítés mellett kitisztítják belőle az elhalt részeket, hogy az egészséges részek épülni tudjanak... és nem nézik el, hogy nő a fekély, míg amputálni kell combközéptől egy olyan lábat, amin volt a vádli alatt egy 20 forintos nagyságú fekély... Ezt hiába látja a Fókusz közönsége, hacsak nincs köztük szakember... Bérlakások nincsenek, ha van netán, az sem akadálymentes... amikor az albérleti árak olyan magasak, hogy fizetésből is alig lehet kinyögni, akkor az ápolásiból nem sok esélyt látok rá, venni pedig pláne nem tudok. Nagyon nem tudom még, hogy hova fordulhatnék, de Karcsi a jelenlegi albérletbe nem is tudna hazajönni, mert a lépcsőn (1 fok, de az magas) Danit még csak felemelem a székével, de Apát, biztos nem bírom el... ha be is jutna egy rámpa segítségével, Dani kerekesszéke is alig fér el a folyosón, a konyhába is nehézkes az asztalhoz befordulás vele... a konyhából a fürdőbe pedig csak egy fürdetőszék fér be, az is nehezen... Szóval, fel van adva a lecke az biztos, de muszáj megoldást is találnom rá! Elnézést, hogy ilyen hosszan válaszoltam a hozzászólásra, csak szerettem volna, hogy tudjátok, mire írtam, hogy egy adástól, még nem hiszem, hogy 
"holnapra sínen az élete" 
bárkinek is... Köszönöm! 

~•~

júni. 2.

~•~

júni. 3.

~•~

júni. 4.

~•~

júni. 7.

~•~

júni. 8.

~•~

júni. 11.

~•~

júni. 12.
~•~

~•~

júni. 13.

~•~

júni. 17.

~•~

júni. 18.

~•~

júni. 21.

~•~

júni. 26.

~•~

júni. 28.

~•~

júni. 29.

~•~

júli. 5.

~•~

júli 10.

~•~

júli. 12.
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Most név nélkül, mert nem szeretnék senkinek kellemetlenséget abból, hogy segített 😇😇
~•~
Sírni most is sírok, csak most attól, hogy mennyien osztottátok meg a bejegyzésem, önmagában már ez is ÓRIÁSI segítség, így olyanokhoz is eljutott, akik nem csak megosztani tudták, de más módon is úgy érezték, hogy tudnak segíteni. Határon innen és túlról is, mindenkinek köszönöm, hogy erősítenek minket, bíztatnak arra, hogy ne adjam, ne adjuk fel. Megható az Isteni gondoskodás kiterjesztése 😇 😢  Nem tudom milyen formán tudom meghálálni amit tesztek értünk! KÖSZÖNÖM! 💞💞💞💝

~•~

júli. 13. 
Kedves visszajelzést kaptam a Baptista szeretetszolgálattól!
"Levelét megkaptuk. Beszélek az illetékes kollégákkal a segítségnyújtás legjobb lehetséges formájáról és tájékoztatom." 😇😊
(Szerk.:... mondjuk azóta sem kaptam semmilyen értesítést tőlük... sem)

~•~

Ma is van okom hálásnak lenni😇
Mindenkinek KÖSZÖNÖK MINDENT! 😇

~•~

júli. 14.
Esti epis roham pipa... legalább hamar vége lett fürdés után újra kapott Levilt... (22:48) 
~•~

júli. 15.
Alvás közben (0:19) ismét egy roham... 🤔😐  














~•~

Olyan ismerőst, vagy ismeretlent keresek, aki Zuglóban lakik, és szeretne segíteni! Nem anyagi segítségről van szó! 😇

~•~

júli. 16. 
Máltai Szeretetszolgálat válasza: 
"Nagyon köszönjük, hogy megtisztelt minket bizalmával és megosztotta velünk, mennyire nehéz élethelyzetben vannak. Intézményünkben bár vannak akadálymentesített szobák, jelenleg mindegyikben laknak.
Ami szintén probléma, hogy sajnos intézményünkben nem tudunk kisállatot fogadni. Azt gondolom, ez mindenféle intézményi elhelyezésnél gondot fog okozni.
Nem tudom, kapcsolatba léptek-e a helyi családsegítő központtal. Ha nem, feltétlenül tegyék meg, mert nekik van leginkább rálátásuk arra, milyen egyéb megoldási lehetőségek jöhetnek szóba (pl. tud-e a mozgássérültek egyesülete segíteni valamiben, más településen milyen feltételekkel lehetne önkormányzati bérlakáshoz jutni..stb.)
ha nem bánja levelét és elérhetőségét továbbítom más szervezetek felé, sosem lehet tudni, honnan jöhet a segítség!"

~•~

Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról, mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka.
• Adamis Anna •

júli. 17.
...és igeeen! szinte azonnal elaludtam én is Dani mellett 22:50-kor feküdtünk le... és csak reggel 4:37-kor keltünk fel! Juhúúú, de jóóó végre kipihentem magam - egy kicsit. Köszönöm a kisfiamnak 


~•~

Hálás köszönetem Kéry Zsuzsinak a türelméért, már így is tudtok segíteni, ha szeretnétek 😇😘
PayPal: marosvolgyi.krisztina@gmail.com

~•~
júli. 18.
Hazaértünk... hulla vagyok... Karcsi nincs jobban, sőt... a nővérkét legszívesebben elküldtem volna a jó francba... de inkább megcsináltam a feladatait, mert Karcsi csak nekem fontos úgy veszem észre, a dolgozóknak csak darab-darab... megfürdettem, ágyathúztam alatta, megborotváltam az ősbozontot a szája körül... enni továbbra sem akar, inni meg valami olyan vizet iszik, amibe a nővérek port kevernek... legközelebb viszek neki probiotikumot, mert az nincs a kórháznak...
Dani viszont nagyon jól tűrte mindezt  csak 3× ugrott ki a kocsijából... a kövön viszont nem tombolt, csak térdelve hintáztatta magát
~•~
Éjszaka minden szebb. Éjszaka a világ csak félig látszik, a többit meg hozzáképzelheted.
• Silvano Agosti •

Ezt sem véletlenül láttam most meg... Köszönöm az üzenetet 
Tehát nézzük szépnek a ma történteket! 
Végre bejutottunk Apához 
Végre sikerült rábeszélnem arra, hogy megborotválkozzunk 
Tisztábatehettem, megfürdethettem, megengedték, hogy tiszta ágyneműt tegyek alá  
Így magam ápolhattam a sebeit (külsőleg-belsőleg) 
Ráadásul a kisfiam is tündéri türelemmel várta meg, míg végzek 
KÖSZÖNÖM!   
Ugye mennyivel szebb így?! (...pedig ugyan azt írtam le...) 

~•~

júli. 19.
A korán fekvésben (3:37) az a jó, hogy utána korán is kelünk (4:55)😇😘

~•~

Holnap délelőtt Szent Rita... még csak megbeszélésre, mert pénteken az új neurológushoz megyünk!
Mérlegelnem kell, Karcsi nélkülem nem kerül haza a kórházból, Daninak pedig bízom benne, hogy jó lesz ismét közösségben, míg megtaláljuk - remélhetőleg végleges és BÉKÉS - otthonunkat, ahol újra együtt lehetünk mind... 
~•~
Legyen már végre egyforma idő! Ezek az ugrándozások hidegből-melegbe... kicsinálják Danit... ma nagyon kiabálós, fejpüfölős... 😢 😢

~•~

júli. 20.

~•~

júli. 21.

~•~

Nem tudom, mennyi időt kaptam arra, hogy szeresselek, ezért most szeretlek. Azt sem tudom, hogy meddig lehetek veled, ezért most fogom a kezed. Nem tudhatom, hogy mennyi ideig ölelhetlek, ezért most ölellek. Nem tudni, hogy meddig hallhatom a hangodat, úgyhogy inkább veled töltöm az egész napomat, csak hogy halljam a hangodat. Azt sem tudom, hogy mennyi idő jut még arra, hogy érezhesselek, ezért fontos nekem, hogy minél többet megérintselek. Csak azt tudom, hogy az első találkozásunk óta szeretem a lelkedet, s akármennyi ideig is lehetek veled, szeretném boldoggá tenni az életed. 
• Lippai Marianna •
Picit megnehezíti, hogy egyszerre két helyen nem tudok lenni...💔

~•~


~•~

júli. 22.

~•~

júli. 24.

~•~

júli. 25.
Ma a vörösvári polgármesteri hivatalban kezdtünk, mert 27-én lejár a rendszeres gyermekvédelmi... hosszabbításra adtunk be kérelmet, illetve az alpolgármester asszonnyal beszélni szerettem volna... le is jött és beszéltünk is, de semmi eredményt nem értünk el... továbbra is az az álláspontjuk, hogy amik vannak lakások, azokban milliós adosságot felhalmozó lakók laknak és nem tudják kirakni őket... sok gyerekkel... Ami a Csobánkai úton lévő akadálymentes üresen álló lakásokat illeti... folyamatban van a társasházzá nyilvánításuk, és mind a 4 lakást eladják... Segélyeket, amit lehet segítenek, de ennél többet nem tudnak tenni értünk, mert az önkormányzatnak erre külön nincs pénze, a vörösvári adófizetők pénzéből meg nem szociális bérlakásokat építenek. Értsük meg! Megértettük...
~•~
Most (11:50) hívtak a III. kerületi önkormányzati hivatalból! Szeretnének segíteni Meg is beszéltünk egy személyes találkozót, izgatottan és reményekkel telve várom. (júli. 31. hétfőn délután 17:30-ra)
~•~

júli. 27.


júli. 28.
Mi lehetne jobb, mint arra riadni éjjel, hogy habzó szájjal görcsöl mellettünk a gyermekünk?
Nesze neked korán fekvés...😢😔
(2:40)

 ...és újra...😢💔 
(4:21)

...na jó... 3 a magyar igazság - de a ráadásról lemondunk! 
(5:25)

Értem. Nem kívánságműsor... 
(6:09)

Tyű, de jó éjszakán vagyunk túl... frissen, üdén, kipihenten juhúú... mehetünk az Apához az intenzívre! 
De legalább van mivel! Köszönjük! 😇
(12:17)

Próbálom megtalálni a pozitívomot abban, hogy ma az ötödik rohamon van túl Dani... egyelőre még nem sikerült... és már csak 1 kúp van itthon 🙄🤔 Apához így nem merek vele elindulni...💔
(13:03)

Lesz ennek vége is valamikor? Délutáni szundiból ismét roham... felkeltettem 
(14:29)

Jelenleg ott tartok, hogy Daninak ma 6 epis rohamát aszisztáltam végig... és nem jutottunk be az intenzívre Apához, mert így elindulni sem mertem vele...
~•~

júli. 29.
És ismét kezdődik...

~•~

júli.31.
Epis roham...(2:52)

~•~


~•~

aug. 1.
Ez még kellett elalvás előtt... 
(bár most 1 órával korábban jött...)😶😞
(1:39)

~•~


~•~

Nem elég az éjjeli epis roham... ma alvásból telefonra kelt Dani ordítozva ismét harapta a saját karját, majd támadott engem is...

~•~

aug. 2.

~•~
Az élet "apró" örömei; számomra már az is, hogy Dani roham nélkül aludta át az éjszakát 
♡♡♡
~•~

aug. 3.

~•~

aug. 5.
"Boldog" névnap... ez minden, csak nem boldog...💔


aug. 8.

~•~

aug.10.

~•~


~•~

aug. 11.

~•~

Átmeneti otthonba nem szeretnék menni egy halmozottan sérült, vak gyerekkel, akinek minden változás trauma... a 16 éve alatt ez már a sokadik lakás, amit meg kellett szoknia, kitapasztalnia, hogy mi merre van... ezért keresek olyan lakást, vagy egy pici, de akadálymentes házat, ahol végre nyugtunk lehet, és élhetünk békességben, szeretetben és leginkább EGYÜTT 


Javíthatatlanul optimista vagyok, bár az élet pesszimizmusra szeretne tanítani, de nem hagyom magam.


• Vekerdy Tamás •

2016. január 1., péntek

B.Ú.É.K. mindenkinek!

Ismét eljött egy új év, új reményekkel, új tervekkel, 
a régiek mellé... és új lendülettel.
Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánunk, aki olvassa a blogot, és benne az életünk egy szeletét... ha nem is naponta,
de sokszor azért nem írok inkább semmit, mert panaszkodni nem szeretnék.
Olyan dolgokat leírni sem szeretnék, amiket inkább elfelejtenék...
Bízzunk abban, hogy idén szebb lesz az élete mindenkinek, és boldogabb!
Mindnyájunk életében egyaránt fordulnak elő kellemes
és kellemetlen események.
A bölcs ember a jó dolgokat őrzi meg emlékezetében,
a rosszakat veszni engedi.
• Charles Webster Leadbeater •

2015. május 18., hétfő

Álmodtam... majd ráébredtem.


Nagyszülők

Minden nagyszülő várja,
Mikor jön az unokája.
Kit szeret és dédelget,
Na és persze kényeztet.
Boldog ő ha rá vigyázhat,
Vele együtt sétálgathat,
Vagy vidáman labdáznak,
Netán strandon úszkálnak.
Kitalál a nagyi mindent,
Unokája legyen elégedett.
Jöjjön mindig örömmel,
Ne hisztizve könnyekkel.
Kis kezével megsimogat,
Mosolyával elkápráztat.
Kacagása megbabonáz,
Egész lénye csupa varázs.
Nagyszülő és unoka,
Kapcsolatuk egy csoda!
Egész más az alapja,
Mint gyermekével valaha.

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

2014. november 13., csütörtök

A közösség ereje ツ


Kedves Mindenki!

Mivel a jelenlegi albérletünk számunkra élhetetlen (kerekesszékes kisfiunkal nem tudunk benne normálisan közlekedni) keresnünk kell egy másikat még a Tél beállta előtt, három fős Családunknak!
Danika az Épülő Virgoncba jár suliba, ezért szeretnénk Pilisvörösváron maradni.

Amit keresünk: egy alacsony költségű kis ház/lakás/házrész másfél - 2 szoba, vagy 1 nagyszoba, fürdőszoba káddal, most a zuhanyzóban fürdetni a mozgássérült gyereket elég kényelmetlen ...
Ha Nektek van kiadó, vagy láttok valahol (bolt .. stb.) cetlin egy esetleg alkalmasat, kérlek jelezzétek nekünk!

Telefon: 06-30-20-20-110
E-mail: kellegyalberlet@gmail.com

Bármilyen segítséget nagyon KÖSZÖNÖK!
Bízom a közösség erejében ツ

2014. július 11., péntek

július 11.

Régóta készülök megírni ezt a bejegyzést, sokáig csak piszkozatban volt.. megírjam-ne írjam állapotban, aztán jöttek hozzá új dolgok és most döntöttem úgy, hogy gatyábarázom (leginkább magam) :-)

Mikor Dani érkezéséről értesültem, nagyon boldog voltam. Semmi mást nem szerettem volna, csak azt, hogy egészséges legyen a gyermekem, és legyen sok-sok tesója. :-) Sokan kérdezték, hogy:
- na és mit szeretnél, fiút, vagy lányt? Látszik már valami az ultrahangon?
Mindig azt feleltem, hogy mindegy fiú lesz, vagy kislány. Egészséges legyen! A nemét majd akkor tudom meg, ha már nem pocaklakó lesz, így az ultrahangokon sem kérdeztem sosem :-)
Teltek a hónapok, az első időszakot szinte végig hánytam... erre azt mondták, hogy tuti fiú, mert a fiús anyukák viselik így az első időszakot...
Aztán elmúlt ez is, és maradtak a szebb dolgok, a sok pocak simi, az éneklések... a sok zenehallgatás felpolcolt lábbal... Kánikulában nyista strand, otthon szigorúan csak zuhanyzás a kádban. Fiúkkal kimentem a Lupára, de csak a kocsiban voltam, hogy legalább Ők (azaz Apa és Attila) pancsolhassanak. (Mert kijelentették, hogy "nélküled nem megyünk!")
Nem hittem, hogy ilyen hamar vége lesz ennek a pocaklakó időszaknak... :-(
Arra pedig rémálmomban sem gondoltam, hogy mit-miket tesznek, vagy pont nem tesznek Vele a kórházban....
DE végre hazakerültünk fél évesen(!) alig 2 és fél kilósan... (más babák meg 3 felett születnek).

Addig elég jó viszonyom volt Istennel, beszélgettünk... Hittem, hogy ha kérem segít, ha jó vagyok, arra jóságával válaszol. Ha példásan élem az életem, akkor nem büntet... Mikor Dani 24 hetesen megszületett, valami nagyon megtört bennem. Isten iránt érzett szeretetem kilátástalan, egyoldalú küzdelemmé változott. Tele voltam kérdésekkel, és Ő nem válaszolt nekem többet.
Nem értettem mit vétettem, MIÉRT BÜNTET?
Nem értettem MIÉRT PONT AZ ÉN GYEREKEM?
Ha én vagyok a bűnös, miért a gyerekem szenvedi meg a bűneimet?
Miért nem velem történik valami?
... stb ... 100 és 100 ilyen gondolat, kérdésfelhő.. és a válasz?
NÉMA CSEND...

Bizonyára mindenki más, és másként éli meg egy hasonlóan sérült gyerkőc érkezését, én így éltem meg:
sok kérdés közül egy volt amire tudtam már akkor is a választ:
SOHA NEM MONDOK LE RÓLA! Dani az én pocakomban volt, vér a véremből és én vagyok az Édesanyja! Nem kötelességből marad velem, hanem azért, mert szeretem! Mindig és mindenhogyan, szeretni is fogom!
Mikor rákérdeztek a kórházban, hogy ugye gondolkodunk Apával a tesókon! Mert az húzóerő lenne Daninak... azt hittem rosszul hallok. Csak néztem ki bután a fejemből, hogy ezek normálisak-e... Még azon imádkozunk, hogy maradjon életben, élje meg a következő napot, hetet, hónapot... valahogy eszembe sem jut a "tesógyártásra" gondolni. SŐT! Azt hiszem egy életre elvették a kedvem tőle :-/ Mindenre vigyáztam és mégis itt tartunk... köszönöm pont elég volt 1x átélni. Senki sem garantálja, hogy a következő baba egészséges lesz, és ha az is lenne, nem adok a vállára születésekor egy nagy keresztet a meglévő sérült tesó személyében. Nem kívánom, hogy csak azért kötelességnek érezze, ha mi nem leszünk, neki kell gondoskodnia Daniról... (minden nap megfordul a fejemben az a kérdés, mi lesz Danival, ha mi nem leszünk már Neki. Nem tudok nem gondolni erre.. pedig próbálok. Jó lenne kiverni a fejemből ezt a gondolatot, de kb úgy betelepült a szívembe, mint egy hályog a szememre)

Folyt. köv. ha ismét lesz elég erőm írni ezekről...

2014. július 10., csütörtök

július 10.

Hol tartunk mostanában? Hogy vagyunk? Nos leírom a jelen állapotot:

Túl sok volt Apának a munka nélküli időszaka.. Hiába keresi a munkákat, küldi az önéletrajzokat, telefonál, sehol semmi munka amit eltud végezni. Próbálkozások vannak ismerősök is segítenek, de egyik ezért, másik azért nem válik be.
Volt több munkahelye is, sok kinti munka, amit azóta sem képesek Neki kifizetni...
Így a lakbért is az ápolásiból, meg a családiból tudtam csak fizetni, rezsire már nem jut annyi, amennyi kellene.
Kaja meg, ha volt munkája akkor volt mit főzni, ha nem.. akkor maradt az az 1 adag kaja, amit a kerületi szeretet otthonban lehet átvenni naponta...
Van lehetőségem másra? Nincs.
Ez jutott... ezt osztjuk be, ahogy tudjuk.
Hozzáállhatnék úgy is, hogy "na jó elegem van, nem csinálom tovább"... csak azért élni, hogy ne éljünk, hanem vegetáljunk családilag? Minek? Igen, sokszor megfordult már a fejemben ez is... Csakhogy azonnal az a gondolat is jön vele, hogy: DE ki lesz Danival utána?
Neki a szüleire van szüksége, és amilyen jól alkalmazkodik a körülményeinkhez, én nem tehetem meg azt, hogy nem csinálom tovább, nem adhatom fel csak úgy, mert ANYA vagyok! ÉBRESZTŐ!

Amikor 10 napig nem volt áramunk még Békáson... az nagyon durva volt... Se porszívó, se villanytűzhely, se mikró.. se semmi. Egy olyan lakásban, ahol minden villannyal ment, meghal az élet, ha nincs áram.
Apa akkor is külföldön, szólt a "JÓ barátoknak", hogy segítsenek ki, és amikor megjön kifizetik, rendezzük... Naná, hogy hirtelen senki nem ért rá...

Megoldottam:
Vettem partvist a 100 forintos boltban.. (energiatakarékos porszívónk lett) :-)
Reggelente elvittem Danit iskolába úgy, hogy hajnalban gyertyafénynél öltöztettem.. (de legalább nyugodt voltam, hogy naponta 1 meleg ételt kap :-) a suliban!)
Hazajöttem felsepertem, felmostam.. kimostam kézzel azokat a ruhákat, amiket este levettünk.. kiteregettem az erkélyre.. Sokat olvastam - míg láttam, és főleg addig, míg nem nyomták el a gondolataim az olvasott szöveget... aztán mikor csak láttam a szöveget, de már rég nem tudtam mit is olvastam, akkor lefeküdtem aludni, és beállítottam a telefonomon az ébresztést, hogy időben induljak Daniért...
Hazajöttünk, útközben vettem Neki valami meleget, amit ott az utcán megehetett.. majd hazaérve kis játék, míg világos volt délután ... sötétedés után, esti fürdetés ismét gyertyafénynél... :-)
Amikor már kajára sem volt pénzem, akkor sírva mondtam Neki, hogy most aludjunk (délután), mert nincs vacsora...
DE azt az időt is átvészeltük valahogy, bár az ellenségemnek sem kívánom, hogy átélje!
Viszont ráébresztett nagyon sok dologra.
Pl. arra is, hogy ki az, aki valóban velem van, nem csak akkor, mikor van mit tenni elé az asztalra, ha csak úgy felugrik.
Meg arra, hogy kik keresnek meg akkor is, ha nincs internet.
Hogy kik a "barátok" és kik azok, akik valóban Barátok!
Ezek után is úgy gondolom, hogy nincs szomorkodás! :-)
Pozitívan kell hozzáállni mindenhez! :-)
A múlt is része az életünknek, de nem szabad leragadni benne, csak a jó dolgokat kell megjegyezni belőle!
Régen sem volt porszívó, mégis tisztaság volt, ahogy mosógép sem volt, nem automata, semmilyen! Volt teknő, meg lúgos víz ÉS láss csodát: túlélték az őseink is ... ráadásul akkoriban nem 1-2 gyerek volt egy családban!
Még eldobhatós pelenkával sem szennyezték a Földet! Azt is főzték, mégis ragyogó fehér volt.
Néha azon gondolkodom, milyen luxusban élünk, míg mások nyomorognak.. :-/
Meg kell tanulnunk becsülni azt, amink van, és azokért hálásnak lenni!
Nem azon szomorkodni, hogy mink nincs, mert az nem vezet sehova. ;-)

Ismét beszélgetünk Istennel, úgy érzem ennyi idő kellett, míg ismét meghallom, ha szól hozzám... Míg kiforr bennem a sok kérdés, a sok fájdalom, ami a meg nem értésből adódik...
Ismét érzem azt a lelkinyugalmat, amit a beszélgetéseink adnak, mint régen. Nem lett kevesebb a gondom, viszont másként gondolok rájuk. Köszönöm!