Hol is kezdjem, már azt sem tudom... de nézzük, mondjuk időrendben(?)...
Beköltöztünk Pilisvörösváron a kocsma melletti másfél szobás lakásba, ahol 2 hónapon át küzdöttünk a fűtésért. Mondtuk, hogy légteleníteni kellene és feltölteni a rendszert, mert hiába megy gőzerővel a kazán, ha nincs mit melegítenie, a radiátorokban keringő üres levegőtől nem lesz meleg a lakásban... Nagy nehezen - a felső lakók egyike hozzáértő ember volt és megoldotta ezt - végre lett meleg is! Igaz, hogy addigra a kocsinkat eladtuk, hogy kitfizessük az árából a „nincs meleg”-re a 68 ezres gázszámlát... az utcára meg azé’ csak nem akartunk kerülni... Szóval zökkenőmentesnek nem mondanám az indulást, de utána azért rendeződtek a dolgok... és szépen nyugiban hol fázva, hol melegtől hőgutát kapva, de békésen éldegéltünk.
Mígnem Apa lábán egy csúf seb nem jelentkezett... és a cukrosokra jellemzően fekély lett belőle :(
A pilisvörösvári rendelőintézet sebészeinek felügyelete alatt, akik egy 20 forintos nagyságú sebet nézegettek, és kezeltettek velem otthon (mellesleg varrónő vagyok, nem szakápoló)!
Majd hosszú és fájdalmakkal teli hónapok után, mikor már a kenceficék és a különféle intelligens kötszerek mellett is csak nőtt - és szaporodott - a seb(ek) mérete tenyérnyi felület volt borzalmas küllemmel a bal vádlija alatt. Akkor befektették a CUKRÁVAL(!) és a vizesedésével nem, még ekkor sem a seb miatt a Budai Irgalmasrendi Kórházba… Ugyanis már ott tartott, hogy folyamatosan dőlt a víz a seben át a bokájára, és ha cipőt is vett fel, akkor úszott a vízben a lába…
Apa a sebes lábával is ment külföldre dolgozni, hogy fizetni tudjuk az albérletet és a rezsit.
Áprilisban került kórházba (először) úgy, hogy februárban(!) jelentkezett a pilisvörösvári sebészeten, a kicsinek mondható, de már akkor is fájdalmas sebbel!
Addig volt bent, míg a vizet lehajtották róla… (kb. 10 kilónyit) majd hazaküldték a kórházból, hogy továbbra is elegendő, ha otthon én kötözöm a sebeit… Sebész akkor nem is látta a kórházban!
Májusban mégis visszakerült, de akkor már a sebész is ránézett… végre(?) kitakarították a fertőzött sebet… a gennyes részek eltávolítása után abban bíztunk mindannyian, hogy most már valóban tud is gyógyulni a lába, és nem egy marék erős fájdalomcsillapító kell ahhoz, hogy elviselhetőre csökkenjen a fájdalma Apának…
Tévedtünk :( sajnos a kórházban olyan visszafordíthatatlan folyamat indult el, aminek a vége egy életmentő műtétet igényelt. A térdhajlat fölé szökött a fertőzése nagyon rövid idő (másfél nap) alatt.
Combközéptől amputálni kellett a lábát május 25-én délután……. erre nincsenek szavaim…..
A csonkot nem zárták be, mert (ezt szerintem senki sem tudja megindokolni…) azóta sem tudjuk, hogy miért… de máshol sem nyúlnak hozzá, csak csóválják a fejüket, hogy ezt miért így? :/
Augusztus 14-én hazaküldték mentővel Apát és ismét rám bízták az ápolását…
(Senki meg nem kérdezte, hogy képesnek érzem-e magam erre, vagy van-e lehetőségem rá az otthonunkban, megfelelőek-e e körülmények, vagy…)
Nos, én a képességeimhez mérten próbálok felnőni erre a feladatra… Néha úgy érzem, nem bírom tovább, néha azt gondolom, semmiség… De többnyire azt látom, hogy Apának itthon jobb a közérzete, mint a kórházakban bárhol… Mert azóta már többször került vissza mentővel az Irgalmasba… a cukra leesett bekómált… gyanús volt, hogy kiszakadt a köldöksérve…
Legutóbb pedig tüdőembóliával vitték be a Honvéd Kórházba, mivel csak ott van ennek kezelésére megfelelő műszer (amúgy pedig az Irgalmashoz tartoztunk területileg)… Sajnos a sebészek itt is csak rácsodálkoztak, hogy miért hagyták így nyitva a csonkot…
A felfekvéseiről és a sipolyról nem is beszélve… de ott helyben (2 emelettel lejjebb) nem végezhetnek sebészeti beavatkozást rajta, mert területileg az Irgalmashoz tartozik…
Így a tüdőembólia kezelése után ismét hazaküldték mentővel… de már nem a pilisvörösvári címre, mert közben az ottani tulaj közölte, (májusban), hogy nézzünk másik albérletet, mert itt az egész épületet felújítják, és a munkálatok olyan mértékűek lesznek, hogy közben nem lehet benne lakni!
(Soha jobbkor… alig volt gondunk mostanában…)
Albérletkeresés, sebkötözés, orvostól - korházig rohangálás, miközben Dani olyan állapotba került az idióta gyógyszArok miatt, hogy a saját életére is veszélyes lett. Tépte a fogával a saját karján a bőrt, véresre harapva magát… verte a fejét a falba és kb. mindenbe, ami kemény felület volt… Őrült módon ordítva tombolt a lakásban, ha próbáltam megvédeni saját magától, akkor harapott vert engem is és a gondozókat is… az utcán és mindenhol, ahol rájött ez a dühöngő roham…
Ön és közveszélyes állapota miatt a Virgoncból is „kitiltották” április végén… Maradtam egyedül otthon vele. Törhettem a fejem azon, hogy ki fog segíteni ennek a dühöngésnek megszüntetésében, mert a neurológus orvos mondhat nekem bármit… (szerinte ez nem az epilepsziára szedett gyógyszAr és nem a pszichiátrián felírt másik gyógyszAr kölcsönös hatása) én bizony mégis folyamatosan azt éreztem, hogy ez tuti ezeknek mellékhatása! Addig rágódtam ezen, és sírva néztem tehetetlenül, hogy a gyermekem milyen fájdalmas sebeket okoz magának is… mígnem június 30-án eldöntöttem, lesz ami lesz, leteszem a gyógyszArjait, és ha esetleg epis rohama lesz max. a roham idején beadok neki egy Diazepam oldatot!
Eredmény: a gyógyszAr mentes időszak 4. napján visszakaptam a mosolygós csacsogós, NYUGODT kisfiam! ♥ Igaz, hogy 1 hét után viszont epis rohamok is jelentkeztek… tehát nem ez lesz a tuti megoldás, de legalább már nem kell kötszerekkel múmiát csinálnom a fiamból! Én már ennek a részeredményeknek is örültem, mert a tomboló gyerekkel buszon, villamoson látogatni az Apát egy kórházban nem volt egyszerű… Megoldottuk! Új orvoshoz vittem Danit, aki hajlandó volt új gyógyszert felírni, hátha ez nem lesz ilyen borzalmas hatással a gyermekemre… most is ezt a gyógyszert szedi, és szerencsére nagyon jónak tűnik. Nem mondom, hogy rohamoktól teljesen mentes lett, de lényegesen ritkábban jelentkeznek az epis rohamok és a dühöngése már csak rossz emlék! A kezein és a fején a sebekre, már csak a hegek emlékeztetnek…
Ennyit arról, hogy nem a gyógyszArok mellékhatása volt az őrület…
Nos az új lakás kutatása… hónapokon keresztül nem találtunk megfelelőt… viszont itt volt nagyon a nyakunkon augusztus 31, az eredetileg kitűzött végső határidő a kiköltözésre, mert „szeptember 1-én jönnek a munkások és addigra üresen kell lenni a lakásnak!”
Voltunk Százhalombattán a Családok Átmeneti Otthonában (CSÁO), ami nagyon klassz lehetőség is lett volna, mert akadálymentes is(!) …ha nincs Zsebi, ugyanis ilyen CSÁO-ba állat nem vihető!
Daninak közben Esztergomban találtunk egy szuper jó helyet a Szent Rita Otthonban, ahol nyugalom árad és békesség az intézményből is, és a dolgozók is kedvesen, mosolygósan fogadtak bennünket.
(Ettől persze nekem még a szívem beleszakadt abba, hogy mostantól nem mellettem alszik a kisfiam… és nem naponta láthatom… Viszont mérlegelnem kellett, hogy NEKI most mi a jobb!)
Augusztus 29-én bevittem és otthagytam Danit… Odafelé végig a kezét fogtam (csak váltás közben engedtem el) hazafelé pedig végig sírtam az utat az autó volánja mögött… egyedül…
Útközben hívott a Battai vezetőnő, hogy ha szeretnénk, akkor mehetünk oda… Gondolkodási időt kértem, hétvégéig… (mert Zsebit sem szerettem volna „leadni” sehova)
Otthon Apával sírtunk tovább… majd este a facebook üzeneteimet nézve találtam rá egy
engedélykérésre, amiben egy kedves ismeretlen fiatalasszony ajánlotta fel, hogy Kenderesen vásárolni kívánt házukba költözhetünk és csak a rezsit kell fizessük, illetve a házat és az udvart rendezetten tartani! Viszont ez még 2-3 hónapot várat magára, mert addigra lesz a tulajdonában a ház. A vörösvári lakás tulajával megbeszéltem, hogy addig még valahogy bírjuk ki egymást, és ne kelljen 2× költözzünk… haladékot kaptunk… október végén viszont már csak november elejéig!
Mert ő úgy értette, hogy a 2 hónap az tuti fix…
Közben beadtam szociális lakáskérelmeket is, de elutasító határozatot kaptunk… Óbudáról. Esztergomba is beadtam, hogy így közelben lehessünk Danihoz… onnan is elutasítást kaptunk…
Addig is az egyik albérletes csoportban találtam egy hirdetést Esztergom-kertvárosban… elköltöztetésben is segített a tulaj… igaz, hogy 30-40 ezret beszéltünk meg előre… de a végén 60 ezret kellett kifizetnem érte… Itt a lakás állapota nem igazán alkalmas egy fekvő beteg ellátására (sem)… de „legalább van hol lakjunk” és a kis szőrösgyerekünk sem akadály.
November 3-án estére költöztünk el Pilisvörösvárról, Esztergom-Kertvárosba.
November 5-én délután jött a tulaj a testvérével, hogy sajnos el kell költözzünk, mert a testvére lakás nélkül maradt a másfél éves kislányával és a feleségével…
Mit mondhatnék erre? … Sokat nem aludtam azon az éjszakán sem… sírva kértem a Jóistent, hogy segítsen végre egy nyugodt helyet találni a kisfiam közelében, amit képesek leszünk fizetni is, és végre elfelejthetem a dobozokat, zsákokat!
Másnap (november 6-án) hozta haza a Honvédból a mentő az Apát. Külön kértem az orvost, hogy ne pénteken küldjék haza, ahogy tervezték, mert költözünk és még nem tudom, hogy hova hozhatnák, a régi lakásba, vagy már az új helyre… így kaptam haladékot a hétfői szállításra. KÖSZÖNÖM!
Danihoz bementem az otthonba, és ott is kértem segítséget, hogy hátha jobban tudják, hol lehet albérletet találni emberi áron! Az egyik dolgozó mondta, hogy a kolléganőjének van, talán még nem adta ki… elmegy megkérdezi… sajnos nemrégen kiadta, de itt a közelben úgy tudják van egy közös udvaros másik is… hátha az még kiadó… átjött velem a kedves hölgy és felkutattuk azt a bizonyos udvart… Ott nem volt senki, viszont a szomszédban egy kedves fiatal hölgy kiszólt az ablakon, hogy kit keresünk, milyen ügyben? Elmondtuk neki is, hogy SOS albérletre van szükségünk, minél olcsóbban, de lakhatóra, és akadálymentesre, mert a kisfiunk is halmozottan sérült kerekesszékes, és a férjem fekvőbeteg, speciális betegápoló ágyat igényel ráadásul nincs milliós jövedelmünk… sőt! Elkérte a telefonszámom, és a nevem is felírta, hogy majd érdeklődik, és szól, ha talált valamit… Vissza az otthonba, és elmeséltük a főnővérnek, hogy mit sikerült intéznünk, mikor megcsörrent a telefonom, és egy férfi hívott, hogy a menye adta meg a számom neki, és van kiadó lakása! Azonnal el is mentem megnézni, és meg is beszéltünk mindent. Utána a feleségével is beszéltem személyesen, és közjegyzőt is hívtam, mert ehhez ragaszkodnak az előző nem normális albérlő miatt! Kértek 10 ezer forintot, amit beszámítanak a lakbérbe úgyis… biztosítéknak, hogy komolyan kiakarom venni a lakást! Adtam egy 20 ezrest, hogy érezzék, nem vagyok komolytalan és valóban fontos számunkra a lakás!
Megbeszéltem a közjegyzővel egy időpontot, amire elmentünk a tulajjal és elmondtuk, hogy mit szeretnénk és miért… kifizettem az előleget a közjegyzőnek is (5 ezer forintot) és megállapodtunk abban, hogy jövő héten, kedden (nov. 14-én) délután 3-ra mehetünk aláírni és hitelesíteni a bérleti szerződést. Így szerdán már tudunk is költözni.☺
Most jön a java… szervezni a mentőt Apának, az ágyat az új helyre megkérni… a régi helyről elvitetni úgy, hogy közben Apa nincs kórházban… és az ágyat szerelő embereknek se kelljen két külön alkalommal jönni össze-, és szétszerelni az ágyakat!
Úgy érzem, hogy a tenyerén hordoz minket az Isten! Nagyon kedves segítőket küld a gondok mellé ♥
HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Tegnap voltunk a közjegyzőnél délután, aláírtam, a papírt, kifizettem a maradék 31 ezer forintot…
Reggel 8-ra megrendeltem egy fizetős mentőt… Az ágyat az új helyre is 8-ra viszik. Ott a tulaj beengedi őket. Beüzemelés után jönnek ide, a régit szétszerelni és elvinni… közben Apát már viszi is a mentő az új helyre… Én meg a költöztetőket várom… miközben Apa hív, hogy megfagy az új helyen :'( Most mit tegyek? Innen? Még szerencse, hogy rátettem takarónak a mentős ágyon fekve egy bundás kabátot… Délutánra, mire én is ideértem a költöztetőkkel, Apa a vizeletében és székletében „úszva”, az ágy oldala és a fal közé elcsúszva, beszorulva didergett… :’( Gyorsan felvettem a fűtést és adtam neki meleg innivalót… Lepakolták a kocsit a költöztetők, kifizettem a 34 ezret a költöztetésre (csak nem úsztuk meg a 2× költözést…)
Nyugtáztuk a napot azzal, hogy legalább már itt vagyunk Danitól 700 méterre és nem kell a kályhába tüzet csiholni… süppedős, homokos udvaron át közlekedni, így ide már hazajöhet majd Dani is!
Azóta találkoztam társbérlőkkel is (egerek), akikkel küzdünk, mert elszemtelenedtek sajna…
Zsebi is megfogott egy kis cincogit… Dani már hétvégenként ismét velünk lehet ☺ ♥
Az adományoknak köszönhetően kitudtuk fizetni a mentőket, a költöztetéseket és az albérleteket a fél hónapra is Esztergom-Kertvárosban, és itt az új helyen is a kaucióval, közjegyzővel.
Nem tudok eléggé hálás lenni azoknak, akik támogatnak/támogattak minket bármivel is! Akár imával, akár jó szóval, vagy anyagiakkal.
♥ ♥ ♥ KÖSZÖNÖM NEKTEK! ♥ ♥ ♥
♥ Isten áldását kérem az életetekre ♥
Áldás:
Legyen előtted jól kitaposott út,
Hátad mögül fújjon mindig a szél,
A Nap melegen süsse arcodat,
Az eső puhán essen földjeidre,
S míg újra találkozunk,
Hordozzon tenyerén az Isten!
♥ ♥ ♥
