Délelőtt két Angyal kopogtatott az ajtón, meglepetés vendégek, akik Daninak hoztak meleg ételt, és érdeklődtek Apa felől, lelki támaszt adtak, közben Dani is felébredt és kicsit Őt is segítették, hogy ne csak én legyek Vele ♥
Látogatásuk alatt megérkezett egy kedves Barátnőmtől is a csomag, amiben Daninak elküldte a szekrény aljában ránk várakozó nadrágot, ami az Apukájáé volt ♥ Hibátlan, tökéletesen kényelmes Daninak, csak a szárát kell felhajtani, köszönjük szépen Rióka! (Apához már ebben vittem ♥)
Ebéd után ismét visszamászott aludni a kisszobába... Én pedig telefonáltam néhány helyre... muszáj megoldáást találnom a további életünkre!
Délután pedig, mivel nem akadt segítségünk, ismét busszal (az egyik pont az orrunk előtt ment el, de így volt időm visszajönni a körömvágó ollóért és a szemüvegemért, amit vinni akartam, csak az agyam...) és villamossal (a negyedik volt alacsonypadlós) jutottunk el Apához ♥
 |
| Buszra várva... |
 |
| A villamoson már nagyon álmos... |
 |
| Aludni kéne, de hogy? |
A mai látvány az osztályra visszahelyezés után... SOKKOLÓ volt! :'( Az orrából egy vastag cső lóg, ami gézzel van rögzítve a fejéhez (gyomorszonda? :O ...mi történhetet?) ... a rengeteg epe kivezetéséhez... Egy nagyon undok nővér éppen ennek a tasakját ürítette ki, mikor megérkeztünk... majd számonkérő hangnemben kérdezte, hogy behoztam-e a férjem inzulinját? Mondtam, hogy mivel senki nem szólt róla, hogy vigyem... a férjem értékeit meg hazaküldték velem, nem értem, hogy miért nem telefonált nekem senki, hogy vigyem be? Kikelve magából, közölte velem, hogy ők nem azért vannak ott, hogy telefonálgassanak! Én pedig magamhoz képest is nagyon visszafogottan csak annyit feleltem, hogy ez érthető, én viszont nem vagyok látnok... tehát, ha nem szólnak, nem tudom, hogy a kórháznak szüksége van valamire a férjem ápolásához! Ezért is van megadva a kórlapon a telefonszámom... de köszönöm, hogy jelezte, így már tudok róla, és amikor legközelebb jövünk, behozom.
Értem, hogy sok a beteg. Értem, hogy kevés a fizetés. Értem, hogy kevés a nővér. Egy dolgot viszont nagyon nem értek; aki ezt a hivatást választja, az ezeket mind-mind előre tudva választja (vagy nem)... Senkit sem köteleznek arra, hogy ápolónőnek menjen. De aki így dönt, attól úgy gondolom az lenne a minimum, hogy a betegeket emberszámba vegye ( = érett embernek, felnőttnek tekint)! Mindenkinek lehet rossz napja... de nem a betegeken kell ezt levezetni! :(
Apa ismét nagyon gyenge állapotban, a szája kiszáradva, beszélni alig tud, de elmondta, hogy amikor felkerült az intenzívről, még maradnia kellett volna... itt hiába mondta, hogy nem kér enni, megtömték, mint valami libát, aztán lecseszték, amiért visszahányta az üvegbe az innivalóval... egész éjjel hányt 5 vesetálat hányt tele, mire komolyan kezdték venni, addig csak szídták, amiért hányni mer... (de tenni ellene nem tettek semmit). Majd mikor elsírta magát a tehetetlenségében és megaláztatottságában az orvosnak, akkor ledugták a gyomorszondát... azóta ott van és több zacskót töltött meg a váladék... Olyan elesett... hogy fáj a lelkem, ahogy Ránézek... Osztódni nem tudok, Dani nem maradhat velem sokáig az osztályon a szobában, meg ez ugye egy kórház... (de így is hősiesen viselkedett, mintha érezte volna, hogy most ne... KÖSZÖNÖM! ♥) Ugyanakkor Apát is nehezen hagyom ott, bár szerencsére az éjszakás nővér nagyon kedves volt. Az esti vizitnél a doktornő kérdezte, hogy iszik-e folyadékot? Mondtuk, hogy az előző nővér, kifejezetten megtiltotta az itatást, csak szájnedvesítést engedélyezett... A doktornő pedig azt mondta, hogy tessék itatni, mert nem kell, hogy kiszáradjon!
Kértem Neki olyan fecskendőt, ami az intenzíven is nagyon jól bevált, így amikor nem vagyok mellette, akkor is tud belőle szépen inni és nem folyik mindenhova, mint az üvegből... Megmostam a fogát, kicsit áttörölgettem... adtam Neki inni, és mondtam pár pozitív dolgot, amitől kicsit erősödhet, hogy ne csak szomorkodjon... Próbáltam sokat mosolyogni, miközben belül zokogtam és szívem szerint üvöltöttem volna... Persze gondolom Ő is pont így tesz... erősnek akar látszani, a fájdalmait elrejtve, hogy ne szomorkodjak miatta...
Hol van az én fájdalmam az Ő fájdalmához...(?)
Megbeszéltük, hogy beszélek reggel az orvosával... mert ez így borzalom... ha lelkileg nincs jól, a teste is nehezebben gyógyul...
Fájó szívvel hagytam ott, de Dani türelmetlenkedni kezdett, így muszáj volt, nehogy nagyon "belendüljön"... Elköszöntem Tőle és kifelé odamentem a nővérkéhez, kértem, hogy egy picit ha tud nézzen rá többet, mert nagyon maga alatt van... és szeretném hazahozni is!
A villamosra várni kellett, mert nem alacsony padlós jött most sem elsőre, Dani már azt sem tudta, hogy üljön a székében... hogy feküdhetne inkább benne... amikor elővettem a pulcsiját, akkor vettem észre, hogy a körömvágó készlet a táskában maradt és Apa kezén a körmöket nem vágtam le :( (ennyire sokkolta az agyam a látvány...)
A buszmegállóhoz érve egy nagyfiú várakozott az őszülő Apukájával ez bíztató volt, vagy ők is lekésték, vagy még nem ment el a busz, gondoltam magamban... beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy a nagyfia 33 éves és súlyos autista, akivel csütörtökönként uszodába járnak, onnan tartanak hazafelé... 21:47 kor jött is a busz, ott is beszélgettünk az Apukával, nagyon kedves Embernek tűnt első látásra is nagyon segítőkész volt... mielőtt leszálltak volna, a kezembe nyomott egy papírpénzt azzal, hogy "Nem akarom megsérteni, vegyen valamit a kisfiának, úgyis jön a pünkösd!"... és kedvesen, mosolyogva le is szálltak... Szinte megköszönni is alig volt időm, nemhogy felfogni... és akkor nem is néztem meg, hogy mit is adott... mert maga a gesztus is nagyon meghatott ♥
Mikor 22:35-re hazaértünk, és lepakoltam a cuccainkat, akkor láttam csak meg, hogy ez bizony nem 500-as, egy kis csokira, vagy valamire, hanem 10000 Ft. Talán jobb is, hogy nem a buszon sírtam el magam, mert így nem látta senki... KÖSZÖNJÜK! ♥
Nem tudom mi az, ami nem zsibbad rajtam, de legalább ott voltunk, és egy picivel jobbá tettük Apának a kórházban töltött idejét ♥
Szerk.:
Az esti fürdetéshez vetkőzve is fura volt Dani térde... kapott ugyan rá krémet, de nem sokat használt (szerintem) pedig azóta is kenegetem Neki... Pirosabb és ducibb is lett, a zuhanytálcába is nagyon félve mászott le a székről... védve a térdét... zuhanyzás után a szokásos ki be mászkálós órák száma is lecsökkent... 1× kimászott mellőlem a kanapéra, de nem sokkal később vissza is jött, aztán szépen el is aludt... két kezével átkarolva a karomat... ♥
Holnap vele is sebészetre mehetek... :'(
