A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hála. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hála. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 15., kedd

Apa végre itthon! ♥

Szuper meglepetés készült Apának, reggel meg is érkezett az Economic ápolási ágy és a hozzá való Arsos plus matracrendszer, hogy a kórházban gyűjtött felfekvései hamarabb gyógyuljanak és a továbbiak kialakulását megelőzzük!
Economic ápolási ágy


Arsos plus matracrendszer

Nagyon kedves Ember hozta ki házhoz és szerelte össze pillanatok alatt, majd elmondta mit, hogyan, de ezt nyomtatva is megkaptam egy kis csomagban, a bérleti szerződéssel együtt. ♥ Gyorsan el is utaltam az első havi bérleti díjat (20.000 Ft, mert ők azzal támogatnak minket, hogy a sima matrac árában bérelhetjük a levegőset ♥ KÖSZÖNJÜK Pro Klinimed XXI Kft.! ♥)

Gyorsan megágyaztam, lepedő... csomók a csücskökbe, szépen kifeszített lepedőre egy haránt lepedő, és indult a várakozás ☺ ♥

Majd megérkezett az Apa ♥ a betegszállító fiúkat nem irigyeltem, mert az ajtónál ággyal befordulni nem volt kis feladat... (nekem még székkel is nehéz, olyan kicsi a hely a fordulásra) de ügyesen megoldották! Le a kalappal előttük! ☺
A szobába érve mondta, hogy a franciaágyra kell Őt tenni... én meg mondtam, hogy nem-nem! Nem értette, mert háttal volt és nem láthatta a meglepetést... amikor a fiúk az ágya mellé értek... könnyes lett a szeme, hogy ilyen szuper ágyat tudtam Neki bérelni és nagyon meghatódott ♥ A fiúk átemelték a betegszállítós ágyról Apát, én kifizettem a szállítást és adtam egy kis zsebpénzt üdítőre, kávéra, mert azt nem kértek és el is köszöntek, mert még sok beteg várta őket... KÖSZÖNJÜK! ♥

Apa szépen belakta az ágyát, elhelyezkedett, kezébe adtam az ágy távirányítóját, hogy tesztelni tudja, melyik gomb mit mozgat ☺ ♥



2017. augusztus 14., hétfő

Befőzés: BOLDOGSÁG BEFŐTT készül ♡♡♡

Húúú, hát azt sem tudom, hol kezdjem, mert olyan boldog vagyok, hogy csuda, de haladok sorban... 
Készül a "BOLDOGSÁG BEFŐTT" ♡♡♡ 

...tehát:

♡ tegnap is és ma is bemehettem EGYEDÜL az Apához, mert a Mamácska bevállalta Danit is, és a szőrösgyereket is ♡♡♡  Sőt! Tegnap este, még az egésznapi munka után Papus is otthon maradt velük, hogy mi a Mamácskával kettesben eltudjunk menni vásárolni Solymárra az Auchanba... egy kis "csajos" esti vásárlást tartottunk... (hogy mi mindennek lehet örülni, ugye?!) ♡♡♡ KÖSZÖNÖM! 

♡ ma délelőtt, reggeli után, ismét a Mamácskához kerültek a gyerekek, és mehettem Apához, hogy a sebész, megmutassa az átkötés folyamatát (amit itthon majd nekem kell végeznem!) mivel csak ennek az infónak tudatában engedheti haza. ÉÉÉÉÉS! Holnapra a mentőt is megrendelték! ♡♡♡ 
(azt csak halkan említem meg, hogy tegnap óta is sokkal csúnyábbak a felfekvései, mert ez a nap inkább az ÖRÖMRŐL szól!)

♡ látogatásom alatt Apa jó kedvű(bb) volt és evett is, amit vittem neki, mert a kórházit továbbra is csak kóstolja... de amit én adok... az jó ♡♡♡ 

♡ Mária (a kórházi szociális munkatárs) is bejött hozzánk és örömmel újságolta, hogy megtalálta a dokumentumokat, amit még a sebészeten ugyan kitöltöttünk, de el is maradt a nagy költöztetésben az osztályok közt... Karcsi járandóságaihoz pedig kellenek, és be is adja őket. KÖSZÖNJÜK!  ♡♡♡

♡ hazahoztam a gyerekeket a "Mamahotelből"  ♡♡♡  itthon sajnos a háziorvossal nem tudtam elintézni, hogy Dani székletmintájának leadásához beutalót írjon, és a tüdőszűréshez is, mert ezeket kérték pénteken a Szent Rita munkatársai... ill. egy igazolást ezek eredményével arról, hogy Dani egészséges és mehet közösségbe! Sebaj! Holnap a gyermekorvosunk helyettesétől beszerzem! (Valahogy megoldom!)
Azt viszont sikerült vele megbeszélnünk, hogy Karcsinak az itthoni ápoláshoz a Naposoldaltól küldenek nekem segítőt, aki két naponta segít átkötözni az Apát  ♡♡♡  KÖSZÖNÖM!

♡ belépve fb-ra egy engedélykérő privát üzenet fogadott, a többi ismerős üzenete mellett  ♡♡♡  amiben egy kedves ismeretlen hölgy, a figyelmembe ajánlotta a Pro Klinimed XXI Kft. oldalát, mert az Édesapjának is tőlük bérelnek szuper ágyat, matraccal, ami hamar, látványos gyógyuláshoz segítette a felfekvéses bőrét. Azonnal telefonáltam is az általa ajánlott hölgynek, aki nagyon kedves volt, megértő, segítőkész, és FIGYELEM! HOLNAPRA, már jön is az ágy Apának! ♡♡♡ állítható elektromosan, a dőlésszöge, a fej alatti rész is külön, a láb alatti rész is, és maga az ágy is fel-le engedhető, így az ápolásban is nagy segítség lesz, ráadásul a matrac kifejezetten ilyen problémákra való, szintén elektromos, levegős... Izgatottan várom a holnapot! Bízom benne, hogy az ágy hamarabb érkezik és a mentősök már arra tudják Apát áthelyezni ♡♡♡

♡ még van valami készülőben a háttérben, de tudjátok, előre már semmit nem merek elkiabálni, mert az rendszerint blokkolja a folyamatot... szóval van valami a levegőben, de majd nyugtával a napot módon kivárom, hogy a tutit írhassam róla! Addig is... ♡♡♡ 

BOLDOG VAGYOK! ♡♡♡
IGEN, BOLDOG, mert Apa is jobban lesz itthon, velünk ♡♡♡ az ágy sem ingyenes, de úgy érzem Apa megérdemli, hogy a legjobbat kapja! ♡♡♡

HÁLÁS VAGYOK!
Mert vannak, akik segítenek is, nem csak kampánybeszédekkel szédítik a népet, hanem valóban CSELEKSZENEK! Válaszolnak a leveleimre! Nem lépnek át rajtunk, mint egy száraz falevélen...

♡♡♡ KÖSZÖNÖM! ♡♡♡ KÖSZÖNÖM! ♡♡♡ KÖSZÖNÖM! ♡♡♡

2017. június 1., csütörtök

Meglepetés, jó is... rossz is...

Hajnal 2 után aludtunk el...
Délelőtt két Angyal kopogtatott az ajtón, meglepetés vendégek, akik Daninak hoztak meleg ételt, és érdeklődtek Apa felől, lelki támaszt adtak, közben Dani is felébredt és kicsit Őt is segítették, hogy ne csak én legyek Vele 

Látogatásuk alatt megérkezett egy kedves Barátnőmtől is a csomag, amiben Daninak elküldte a szekrény aljában ránk várakozó nadrágot, ami az Apukájáé volt  Hibátlan, tökéletesen kényelmes Daninak, csak a szárát kell felhajtani, köszönjük szépen Rióka! (Apához már ebben vittem )

Ebéd után ismét visszamászott aludni a kisszobába... Én pedig telefonáltam néhány helyre... muszáj megoldáást találnom a további életünkre!

Délután pedig, mivel nem akadt segítségünk, ismét busszal (az egyik pont az orrunk előtt ment el, de így volt időm visszajönni a körömvágó ollóért és a szemüvegemért, amit vinni akartam, csak az agyam...) és villamossal (a negyedik volt alacsonypadlós) jutottunk el Apához 
Buszra várva...
A villamoson már nagyon álmos...
Aludni kéne, de hogy?
A legutóbbi látogatásunk még az intenzíven volt, ahol azt láttam, hogy szépen foglalkoznak vele és ennek is köszönhetően szépen erősödött, gyógyult, a hangulata is viszonylag jó volt, az állapotához képest 

A mai látvány az osztályra visszahelyezés után... SOKKOLÓ volt! :'( Az orrából egy vastag cső lóg, ami gézzel van rögzítve a fejéhez (gyomorszonda? :O ...mi történhetet?) ... a rengeteg epe kivezetéséhez... Egy nagyon undok nővér éppen ennek a tasakját ürítette ki, mikor megérkeztünk... majd számonkérő hangnemben kérdezte, hogy behoztam-e a férjem inzulinját? Mondtam, hogy mivel senki nem szólt róla, hogy vigyem... a férjem értékeit meg hazaküldték velem, nem értem, hogy miért nem telefonált nekem senki, hogy vigyem be? Kikelve magából, közölte velem, hogy ők nem azért vannak ott, hogy telefonálgassanak! Én pedig magamhoz képest is nagyon visszafogottan csak annyit feleltem, hogy ez érthető, én viszont nem vagyok látnok... tehát, ha nem szólnak, nem tudom, hogy a kórháznak szüksége van valamire a férjem ápolásához! Ezért is van megadva a kórlapon a telefonszámom... de köszönöm, hogy jelezte, így már tudok róla, és amikor legközelebb jövünk, behozom.

Értem, hogy sok a beteg. Értem, hogy kevés a fizetés. Értem, hogy kevés a nővér. Egy dolgot viszont nagyon nem értek; aki ezt a hivatást választja, az ezeket mind-mind előre tudva választja (vagy nem)... Senkit sem köteleznek arra, hogy ápolónőnek menjen. De aki így dönt, attól úgy gondolom az lenne a minimum, hogy a betegeket emberszámba vegye ( = érett embernek, felnőttnek tekint)! Mindenkinek lehet rossz napja... de nem a betegeken kell ezt levezetni! :(

Apa ismét nagyon gyenge állapotban, a szája kiszáradva, beszélni alig tud, de elmondta, hogy amikor felkerült az intenzívről, még maradnia kellett volna... itt hiába mondta, hogy nem kér enni, megtömték, mint valami libát, aztán lecseszték, amiért visszahányta az üvegbe az innivalóval... egész éjjel hányt 5 vesetálat hányt tele, mire komolyan kezdték venni, addig csak szídták, amiért hányni mer... (de tenni ellene nem tettek semmit). Majd mikor elsírta magát a tehetetlenségében és megaláztatottságában az orvosnak, akkor ledugták a gyomorszondát... azóta ott van és több zacskót töltött meg a váladék... Olyan elesett... hogy fáj a lelkem, ahogy Ránézek... Osztódni nem tudok, Dani nem maradhat velem sokáig az osztályon a szobában, meg ez ugye egy kórház... (de így is hősiesen viselkedett, mintha érezte volna, hogy most ne... KÖSZÖNÖM! ) Ugyanakkor Apát is nehezen hagyom ott, bár szerencsére az éjszakás nővér nagyon kedves volt. Az esti vizitnél a doktornő kérdezte, hogy iszik-e folyadékot? Mondtuk, hogy az előző nővér, kifejezetten megtiltotta az itatást, csak szájnedvesítést engedélyezett... A doktornő pedig azt mondta, hogy tessék itatni, mert nem kell, hogy kiszáradjon!
Kértem Neki olyan fecskendőt, ami az intenzíven is nagyon jól bevált, így amikor nem vagyok mellette, akkor is tud belőle szépen inni és nem folyik mindenhova, mint az üvegből... Megmostam a fogát, kicsit áttörölgettem... adtam Neki inni, és mondtam pár pozitív dolgot, amitől kicsit erősödhet, hogy ne csak szomorkodjon... Próbáltam sokat mosolyogni, miközben belül zokogtam és szívem szerint üvöltöttem volna... Persze gondolom Ő is pont így tesz... erősnek akar látszani, a fájdalmait elrejtve, hogy ne szomorkodjak miatta...
Hol van az én fájdalmam az Ő fájdalmához...(?)
Megbeszéltük, hogy beszélek reggel az orvosával... mert ez így borzalom... ha lelkileg nincs jól, a teste is nehezebben gyógyul...

Fájó szívvel hagytam ott, de Dani türelmetlenkedni kezdett, így muszáj volt, nehogy nagyon "belendüljön"... Elköszöntem Tőle és kifelé odamentem a nővérkéhez, kértem, hogy egy picit ha tud nézzen rá többet, mert nagyon maga alatt van... és szeretném hazahozni is!

A villamosra várni kellett, mert nem alacsony padlós jött most sem elsőre, Dani már azt sem tudta, hogy üljön a székében... hogy feküdhetne inkább benne... amikor elővettem a pulcsiját, akkor vettem észre, hogy a körömvágó készlet a táskában maradt és Apa kezén a körmöket nem vágtam le :( (ennyire sokkolta az agyam a látvány...)
A buszmegállóhoz érve egy nagyfiú várakozott az őszülő Apukájával ez bíztató volt, vagy ők is lekésték, vagy még nem ment el a busz, gondoltam magamban... beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy a nagyfia 33 éves és súlyos autista, akivel csütörtökönként uszodába járnak, onnan tartanak hazafelé... 21:47 kor jött is a busz, ott is beszélgettünk az Apukával, nagyon kedves Embernek tűnt első látásra is nagyon segítőkész volt... mielőtt leszálltak volna, a kezembe nyomott egy papírpénzt azzal, hogy "Nem akarom megsérteni, vegyen valamit a kisfiának, úgyis jön a pünkösd!"... és kedvesen, mosolyogva le is szálltak... Szinte megköszönni is alig volt időm, nemhogy felfogni... és akkor nem is néztem meg, hogy mit is adott... mert maga a gesztus is nagyon meghatott 
Mikor 22:35-re hazaértünk, és lepakoltam a cuccainkat, akkor láttam csak meg, hogy ez bizony nem 500-as, egy kis csokira, vagy valamire, hanem 10000 Ft. Talán jobb is, hogy nem a buszon sírtam el magam, mert így nem látta senki... KÖSZÖNJÜK! 

Nem tudom mi az, ami nem zsibbad rajtam, de legalább ott voltunk, és egy picivel jobbá tettük Apának a kórházban töltött idejét 

Szerk.:
Az esti fürdetéshez vetkőzve is fura volt Dani térde... kapott ugyan rá krémet, de nem sokat használt (szerintem) pedig azóta is kenegetem Neki... Pirosabb és ducibb is lett, a zuhanytálcába is nagyon félve mászott le a székről... védve a térdét... zuhanyzás után a szokásos ki be mászkálós órák száma is lecsökkent... 1× kimászott mellőlem a kanapéra, de nem sokkal később vissza is jött, aztán szépen el is aludt... két kezével átkarolva a karomat... 
Holnap vele is sebészetre mehetek... :'( 


2017. május 27., szombat

Csak POZITÍVan, és HÁLÁSan! ♥

Ma egy kedves Barátnőm férje munka után eljött értünk és így bejutottam ma is Apához KÖSZÖNÖM CSABInak a szállításunkat, és MARCSInak, hogy küldött Daninak melegételt, és gyümölcsöket is a Férjével! 

Az ápoló azzal fogadott, hogy beszélnie kell velem... a levegőt nem tudtam, hogy vegyem, erre csak annyit akart mondani, hogy hozzak a férjemnek borotvát, mert hát mégse lehet a viziten ilyen torzomborz... akkora kő zuhant le a lelkemről... Mondtam neki, hogy engem így ne ijesztgessen, mert elég labilis az idegrendszerem mostanában! Csupa jót mondott Apáról, szép a kötés a lábán (nem véres, nem levedzik...) szépen megfürdette, tiszta ágyneműt kapott, az állapota is javult mára, már beszélgetni is tudtunk! Nagyon erős és pozitívan áll hozzá a történésekhez. 
Kérdeztem, hogy szóljak-e valakinek, hívjak-e be valakit? Esetleg olyat, akivel én nem beszélek? De azt mondta senkit nem kell behívni se, meg felhívni sem, csak én menjek be hozzá, amikor tudok! Danit sem vihetem be magammal, az ajtóhoz sem... 
Nekem örült, a sok pozitív energiát vittem neki, amit kapok mindenkitől, aki tud rólunk... (a negatívakat törlöm folyamatosan!) 
Átadtam neki az összes jókívánságot és azt is, hogy milyen sokan imádkoznak velünk a gyógyulásáért és a kitartásunkért, meg Daniért! 
Azt láttam, hogy jólesik Neki, és köszöni szépen Ő is! 
Gyógyulni akar és fog is! Minden pozitív dologról értesítettem, mondtam, hogy az itthoni gondokkal most ne is foglalkozzon, gondolatban sem, mert megoldunk mindent, mire hazajön találunk akadálymentes lakást (Daninak sem kell lépcsőzni, meg zuhanytálcában térdelve fürdenie) Csak arra fókuszáljon, hogy gyógyuljon meg szépen!  Holnap még nem tudom, hogy jutok be Hozzá, de az biztos, hogy megoldom!

Elmondhatatlanul hálás vagyok amiért ilyen sokan imádkoznak velem Karcsiért és Daniért! 

KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM!
♥♥♥

2017. május 26., péntek

Látogatás ma... hírek Apáról

Édesapám ma is eltudott jönni értünk, és bevitt minket az Irgalmasrendi kórházba, Édesanyám pedig küldött Daninak főtt ételt  Köszönöm szépen! 

Apa állapota... Az orvos szerint még nincs túl a nehezén... vért is kell kapjon...
Éjjel leállt a keringése, de sikerült visszahozni...
Rengeteg gyógyszert kap, a nyakába vezetett kanül segítségével, amit muszáj volt beültetni, mert a kezében úgy szétmentek a vénái, hogy ott lehetetlen egy olyat találni, ami vezet is... Beindították a veseműködését, ami tegnap még nem volt... de még nem zárnak ki semmit... a művese kezelést sem... nem bíztatnak semmivel (csak én próbálom erősíteni Őt is), de mindent megtesznek érte, amit tudnak.

Hazafelé néztem csak meg a telefonom, és nagyon megható, hogy olyan emberektől is kapunk segítséget, akiket nem is ismerünk, de úgy gondolják, hogy egy kicsit átveszik a keresztünket, és egy kis levegőhöz juthatunk segítségükkel.
Nem tudom elmondani, hogy milyen érzés... ezek kavarognak bennem: félelem, bizakodás, hála, szeretet, aggódás, féltés, remény, szomorúság, kétségbeesés, bánat, öröm, meghatódottság, fohász... Muszáj erősnek lennem, akkor is, ha már nem nézem ki magamból, hogy holnap is képes leszek felkelni...
DE van egy Kisfiam, akinek én vagyok az egyedüli támasza, van egy Párom, akit szeretek és nem hagyom magára  Eddig sem volt sétagalopp az életünk, de valahogy mégis megoldottunk mindent. Ezt is muszáj túlélnünk EGYÜTT! 

♥ NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK! ♥

2015. január 11., vasárnap

❤ KÖSZÖNÖM! ツ

ÖRÖM és BOLDOGSÁG van!
Titok, hogy kiktől, de - Aki publikus azt írom ;) - ma annyi mindent kaptunk, hogy felsorolni is sok lesz, de azért írok mindent, mert nem fér el belém ennyi ÖRÖM!
Tudjátok, hogy nem volt kocsink, mert el kellett adnunk (az első nem várt módon magas rezsi miatt) a régi, öreg, de megbízható kocsinkat. Ma az én édes egy ÖCSÉM meglepett egy szintén nem fiatal Opellal, hogy az életünket megkönnyítse a közlekedés terén. KÖSZÖNÖM SZÉPEN! ツ :*

Délután jött hozzánk egy szép, nagy Család, akiket Kiss Zsuzsanna közbenjárásával ismertem meg. (Itt is KÖSZÖNÖM Drága Zsuzsi, hogy ennyit segítesz nekünk! ツ )
Tőlük kaptunk egy gyönyörű nagy kombinált hűtőt, 3 nagy fiókkal a fagyasztó részben! ♡ ツ (Erre vágytam, mióta a mienket el kellett adnunk anno.) Így végre feltudom tankolni a fagyasztómat 1 nagy akciós bevásárlással, és nem kell a méregdrága, közeli boltban vásárolnom.
Nem, ez még nem a vége... ezeken kívül kaptunk még egy csodaszép mikrót is!
(Na Őt még tanulnom kell, mert jelenleg okosabb, mint én :D )
Az agyon használt sarok garnitúrát kivitték az udvarra (a tulaj kérésére) és a helyére egy meseszép kihúzható kanapét hoztak, két fotellal és egy üveglapos asztallal. Nem elég, hogy ide is hozták mindezeket, még a régi szétszerelésében, és kihordásában is segítettek! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK MINDENT!

HÁLÁS KÖSZÖNETEM A MAI NAPÉRT! A segítőkész Emberekért!
Nem utolsó sorban Daninak a türelméért, ugyanis ezt a nagy jövés-menést-pakolást, ami körülötte zajlott ma, olyan fegyelmezetten, nyugodtan, jókedvűen élte meg, hogy le a kalappal előtte ツ

2014. december 25., csütörtök

† Szenteste ♥

Jézus születésnapját ünnepelve ami a legfontosabb volt számunkra az megvalósult!
Apa is hazaért időben, a Bátyus is eljött a Kedvesével  
Meleg otthonban tudtuk Őket fogadni. 
Kaptunk fenyőfát is (kettőt is, így az egyikkel mi is okozhattunk egy kis örömöt )
A fa alá is volt mit tenni ㋡
25-én a Szüleimet és az Öcsémet hívtuk meg és mindenki nagyon jól érezte magát ㋡ 
HÁLÁS VAGYOK és VÉGTELENÜL BOLDOG!

2014. december 23., kedd

Nem várt ajándékok ㋡

Az úgy kezdődött, hogy december 20-án a következő felhívást olvastam:

"Kedves Anyukák, Apukák, Barátaink és Követőink!

A képen lévő játékok december 21-én délelőtt 11 órától, délután 14 óráig INGYEN elvihetők a Heidi Óvodából! Amíg a készlet tart!

címünk: Heidi óvoda, Pilisszentiván, Szabadság út 219. (tornaterem)

Kérlek osszátok meg ezt a bejegyzést, hogy minél több RÁSZORULÓ családhoz eljusson ez a hír! Köszönjük!"

Persze Szentivánra nem tudtam volna átjutni,ezért a megosztásomhoz kiírtam egy kérdést, hogy ki tudna minket (Danit a kerekesszékkel és engem) átvinni?
Nagyon hamar egy Anyuka írt is, aki már korábban is sokat segített, hogy ha más nem jelentkezik, akkor Ő nagyon szívesen segít átvinni, de kirándulást terveztek, és nem tudja a pontos időpontot még... majd ír, ha mehetünk. Írt is reggel, hogy a hideg idő miatt hamar vissza is jöttek a kirándulásról, és ha szeretnék menni, akkor negyedórán belül itt van értünk. ㋡
Neki is mondtam, hogy elment tőle a kedvem. Aki valóban rászorul, az vagy nem értesül róla, vagy nem jut el érte...
Végül a megosztáshoz érkező hozzászólásokat olvasva arra az elhatározásra jutottam, hogy ha van segítségem, ha nincs, lemondok erről a lehetőségről.
Azért bízom benne, hogy akik elmentek és elvitték az összes játékot (11:04 kor már nem volt semmi!), azok is jó helyre vitték, és sok örömöt okoztak azoknak a gyerekeknek, akiknek amúgy nem jutott volna semmi a fa alá.
Mi épp elég segítséget kaptunk mostanában,amit az ételre nem kell költenem, abból tudunk venni ajándékot Daninak. ㋡

Szép lesz a Karácsonyunk, hiszen lett fűtésünk is (csak víz kellett a radiátorokba, amit szeptember óta mondtam a tulajnak...) így meleg otthonunk lett, együtt leszünk, enni is lesz mit. Ennél többet várni már telhetetlenség lenne! ㋡

23-án eljött hozzánk a Heidi óvoda, képviseletében  Marcsi és Tibor, akik nem csak Daninak hoztak ajándékba egy játék szintetizátort, de még mi felnőttek is kaptunk meglepetést a fa alá ㋡


2014. december 22., hétfő

♥ Hála-napló ♥

Végtelenül BOLDOG vagyok és HÁLÁS! Köszönöm Nektek! ♥
Lehet, hogy kéne a blogban külön erre egy oldalt nyitnom(?) 

- Nagyon szépen KÖSZÖNÖM Diának és a Balázs Gyógyulásáért Alapítványnak a mai meglepetést, amit a csomagos postás hozott!
- Szuve KÖSZÖNÖM a mai látogatást  - rendesen kiböjtöltük,de remélem most már gyakoribb lesz!

- Ági, Neked annyira örülök, hogy végre itthon vagy, és sok év után végre ismét személyesen tudtunk beszélgetni  A meglepetésekért külön HÁLÁM! Áldott Karácsonyt Nektek! 
- Kedves Márti Neked is köszönet, és drága párodnak itt is köszönöm, hogy elhozta, amit küldtél! Nagyon szép és békés ünnepet Nektek! 
- Estére Apa is hazaért (majdnem egyben), de legalább már itthon van!
- ha mindez nem lenne elég, még a fűtést is bekapcsolták! ;-)

Mit kérhetnék ezek után? Igazán semmi más nem kell a boldog Karácsonyhoz, még a henteshez kell eljutnunk, és beszerezni a káposztát, hogy a hagyományos töltött káposztát együtt készíthessük el Apával ♥ mert az csak úgy az igazi 
♥ KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK és SZERETTEK! 

2014. december 16., kedd

Meglepetééés! ツ

Tegnap este becsengetett hozzánk egy helyes fiatalember, kezében egy papírral, hogy ha megengedem, akkor behozna pár dolgot... Azt sem tudtam mit mondjak hirtelen ツ a Solymári Vöröskereszt adományát hozta el, mint önkéntes, - ahonnan már eddig is sok segítséget kaptunk, amit ezúton is szeretnék megköszönni! - mert a gyűjtéséből mi is részesültünk.

HÁLÁS KÖSZÖNETÜNK az összes önkénteseknek és minden adakozónak! ツ

Már ettől is nagyon boldog voltam,de nem volt vége...
A rengeteg élelem mellé még behozott egy szép kis fenyőfát, hogy Karácsonyfa lehessen belőle amit Ő, mint a  Szóda-Richtár SE elnöke adott át, ezzel kívánt nekünk szép Karácsonyt!
KÖSZÖNJÜK az egyesületnek, és Áldott Ünnepet kívánunk mi is!  
A fenyőfát ki is vittem, nehogy túl meleg legyen neki a lakásban 
Az asztal jobb...
... és a bal fele 
Próbáltam egyben is,de nem tudok olyan messze menni tőle, hogy minden látható legyen a képen 
Este még a radiátorok is melegek lettek! (Most mondja valaki, hogy csodák nincsenek!)
Azt hittem csak képzelődöm, hiszen senki nem volt itt megjavítani, vagy megnézni mi lehet a gond vele, de reggel is meleg lakásban ébredtünk ツ 

Így már biztosan nekünk is szép Karácsonyunk lesz! ツ 

2014. december 15., hétfő

Hihetetlen, de mégis igaz! ツ

Azt sem tudom,hol kezdjem, hogy semmit ne hagyjak ki ツ
Fantasztikus érzés az a SZERETET áramlás, ami mostanában körül vesz minket.

Mindenkinek NAGYON KÖSZÖNÖM a sok-sok megosztást,az albérlettel kapcsolatban.

Barbi Barátnőmnek a saját két nagy fia mellett is van energiája arra, hogy levegye a vállamról azt a terhet, amit a sok beszerző út jelentene.
A házhoz szállításokat is, és különösen a legutóbbi "pizsi-party"-t KÖSZÖNÖM SZÉPEN! 

Kedves Barátnőmnek, Áginak köszönöm a gyors segítséget határon túlról - már nem először bizonyította, hogy nincs olyan távolság, ahonnan a segítség ne lenne megoldható!
Mostani segítsége: egy használaton kívüli SIESTA volt az Édesanyjánál, mikor meglátta, hogy nincs fűtésünk, felajánlotta, hogy menjünk át érte és a bontatlan, tele palackot is vigyük el hozzá!
KÖSZÖNÖM Áginak és Dóra-néninek is! 

Édesapám át is ment érte,elhozta nekünk, sajnos azonban a kályha őrlángja nem működik. Megnézettem szerelővel, aki azt mondta rá, hogy a palackot szedjem ki belőle, mert az használható, a többi része sajnos nem javítható,mert a biztonsági részt kéne cserélni, amire nincs lehetőség...
Mit mondjak? Itt azért elkeseredtem, hogy hiába a jó szándék, ha a kályha mégsem melegít...

Kiírtam a bánatom, és szinte azonnal jött egy felajánlás Anikótól, hogy Nekik van olyan kályhájuk ami működik, és el is hozzák nekünk szívesen. Nem csak kályhát kaptunk,de még egy Mikuláscsomagot is! Meleg lett szinte azonnal a lakásban 
KÖSZÖNJÜK az egész Családnak!

Zsuzsival és a Szüleimmel elmentünk megnézni egy szép kis házikót Piliscsévre, amit Kriszta kínált fel nekünk megtekintésre, (és ha megfelel bérlésre) ... de sajnos annyira messze van, hogy kocsi nélkül nekünk onnan képtelenség bejárni :/ Illetve az udvara is elég lejtős, meg az utca is... Pedig fürdőkádas, padlófűtéses! :'(
Azért a lehetőséget KÖSZÖNJÜK, nagyon sajnálom, hogy nem Vörösváron van!

Emesétől egy könyvet szerettem volna megvenni Daninak TÉLI MESE címmel. Beszélgetésünk alkalmával szóba került a forgószékem állapota, a vége az lett, hogy a könyv mellé azt is megkapjuk, ráadásul ajándékba! Ha más nem lesz aki segítene a szállításban, akkor valahogy eljuttatja Ő hozzánk.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ツ

Hajni közben írt nekem, hogy igaz, Neki nincs kiadóalbérlete, de nagyon messze hordja a kisfiát iskolába, mert számára is speciális suli szükséges. Érdeklődött a Virgonc felől, én pedig boldog voltam, hogy végre ismét én vagyok, aki valamiben tud segíteni, és minden létező infót megadtam Neki, hogy elősegítsem a találkozásukat! ♥ Számunkra a Virgonc SZUPER JÓ! 
Reméltem, hogy Nekik is az lesz! És ami még fontos: KÖZEL!
Mivel Ő is kérdezte, hogy tud-e valamit segíteni? Solymárról... ezért megkérdeztem,hogy befér-e Hozzá a könyv, és a forgószék? BEFÉRT! Elhozta nekem a sulis látogatása után. Sajnos nem oldódott meg a közeli iskola számukra, mivel az Ő kisfia szerencsére jobb állapotban van, így számára ez a közösség nem megfelelő. Szomorú volt nagyon, és én is sajnáltam,hogy továbbra is sokat kell utazzanak. De tudjátok milyen vagyok! Rávilágítottam a dolgok szebb oldalára! Örüljünk annak, hogy kilóg a sorból, mert egészségesebb! ツ ♥ 
Örülök, hogy megismerhettük egymást! És a szállítás is nagyon nagy segítség volt.
KÖSZÖNÖM SZÉPEN! ツ

Márta is megkérdezte, hogy miben tudna segíteni? Solymárról elhozná azt a mesekönyvet, amit Daninak szerettem volna megvenni. Azt már közben megoldottuk, de megköszöntem Neki a szándékot is, mert tényleg nagyon jó érzés, hogy vannak ilyen Emberek!  Kérdezte, hogy esetleg akkor másban? Bevásárolni készül, és utána dolga van Vörösváron, ha gondolom... gondoltam, mert rétesliszt és tojás nem volt itthon,az itteni bolt meg igen drága. :/ Nagyon örültem, hogy nem kell elbuszozni (500.-ért) a bevásárlóközpontba. Mikor megérkezett a csomaggal, nem engedte kifizetni...
Nagyon aranyos kis manója az ölében,kedvesen elbeszélgettünk kicsit,de mennie is kellett a dolgára.
KÖSZÖNÖM Nektek is a bevásárlást és a segítséget! ツ

Hajni kirakott egy nagy tepsit, amire régen vágytam - jóóó... lehet kinevetni, és azt mondani, hogy akkor miért nem vettem meg eddig(?) ... mindig volt más,ami fontosabb. Ingyen elvihető kategóriában azt gondoltam nem hagyhatom ki a lehetőséget, amiről köztudott, hogy csak egyszer kopogtat! Mint kiderült a szomszéd utcában lakik, így el is hozta nekem egy babakocsizós, tesóért az óvodábamenős, sétálás alkalmával. Közben azt az ötletet is felvetette, hogy mi lenne,ha nem csak plakátolnánk, és neten keresnénk, hanem megkeresném vele a vörösvári újságot is? Nagyon jó ötlet!
Miért? Sok ember nem böngészi a netet, de szívesen olvassa az újságot. Esetleg idősebb, egyedül él, vagy a fiatalokhoz költözött és üresen áll a házikója, és kölcsönösen tudnánk egymásnak segíteni.
Pl. Ő nem lenne egyedül, mi nem lennénk ebben a penészes, zuhanyzós lakásban, bevásárolhatnék Neki... stb, és mindenkinek jó megoldás születhetne.

Délután átjött Kriszti is és hozott egy flakon SAVO-t is magával (meg 2 lekváros sütit is,amit csak este vettem észre), hogy a penészt megszüntessük a lakásban. Nos, nem hiszek a reklámoknak... legtöbb csak mese... Ez a szer is úgy van reklámozva, hogy már az első alkalommal is hipp-hop eltűnik a penész... cöcöcö... na perszeee, mint a mesében mi? Ennek tegnap szemtanúja is lehettem! Bár én sem hittem a szememnek! (Már bánom, hogy nem fotóztam előtte-utána képeket...)
EZ A CUCC NAGYON OTT VAN A SZEREN! Döbbenetes, hogy csak pár puffantás a penészes foltokra a falon, és nyoma sincs a penésznek! Tisztaság illat, fehér falak! Csodaszép!
ÖRÖK HÁLÁM Krisztinek érte! ツ
Most csak abban reménykedem, hogy a kissé szétszórt fejem nem hagyott ki senkit sem!
Ha mégis kimaradt volna valaki, akkor elnézést kérek, és pótolom! Szeretettel ölellek Benneteket!
Fantasztikusan jó érzés az, hogy vagytok nekem/nekünk  ツ

2014. december 6., szombat

Mikulásra ♥

Azért is mondom a sok-sok jó hírt is mielőtt aludni megyek! ;-)

Ma az én Drága Szüleim segítségével eljutottunk a kisfiam Mikulás ünnepségére is, ráadásul azt a zsák diót, amit Karcsi megtört és vissza is küldtünk, hogy kész van :-) ma visszahozták nekünk megdarálva, hogy süssek belőle bejglit! Köszönjük szépen!
A délután is igen mozgalmasra sikeredett, ugyanis a Pilisi Anyukáktól olyan segítséget kaptam, hogy...

- a főbérlő hűtőjét már szerdán lecserélték nekünk, de csak ma került a helyére egy Kedves Anyuka (Melinda) és a Kedves Párja hozta el nekünk a már nem használatban lévő, de tökéletesen működő hűtőjüket - mikor megbeszéltük a szállítást, még arról volt szó, hogy lesz hova vinni... de :-/ ...ember tervez... Isten útjai meg kifürkészhetetlenek...
Így ha már végre eltudunk innen költözni, lesz sajátunk! Köszönöm szépen! :-)

- a tizen...éves rongyos ruháink egy részét letudom cserélni egyik Anyuka (Mónika) már nem használt ruháikkal segített nekünk.

- Egy Kedves Barátnőm Bea, tegnap megtudta, hogy nincs adventi koszorúnk... ma a kis Családjával bekopogtak az ajtónkon, és megleptek minket egy saját készítésű, illatos szépséggel Nagyon szépen köszönöm! Jó volt látni a szép nagyra nőtt iker csajokat, akik Dani szobatársai voltak anno a PIC-en :-) A csajok csacsogósak, nagyon okosak, és kedvesek, mint a Szüleik! ;-) Nagyon örültem Nektek ma is! Remélem most, hogy ilyen közel vagyunk, gyakrabban tudunk találkozni is! :-)

- nem kell tovább várnom a hétfőn délelőttre ígért mosógép szerelőre, a főbérlő mosógépéhez, és Édesanyámhoz vitetni a szennyesünket... Ugyanis egy másik Anyuka (akit szintén Mónikának hívnak) felajánlotta számunkra a régi mosógépüket, ami tökéletesen működik, de Nekik már van mááásik :-) Elküldte a Kedves Férjével nekünk, és mellé egy táskányi házi finomságot! Többek közt egy isteni finom HÁZI málna szörpöt! :-)

Azon kívül, hogy házhoz hozták nekünk a gépeket, még a ki-, és bepakolásnál is segítettek!

Mit érzek ma? HÁLÁT! Köszönöm mindenkinek, hogy gondol ránk, hogy segít nekünk. Hogy megosztja az albérlet keresésünket, ilyen sok ismerősöm, és azok ismerősei is, így nagyobb esélyünk van arra, hogy megtaláljuk, azt az új otthonunkat, ami hosszútávon megfelelő lesz számunkra :-)
Ölelés és sok puszi Nektek! Békés várakozást!

2014. december 1., hétfő

December - Álom hava ♥

Nem tudom, hol kezdjek hozzá a mai nap elmeséléséhez, talán kezdem a legelején...

Mostanában nem alszom túl jól, hol a szomorúság, hol a mérhetetlen nagy öröm miatt. Ma viszont arra ébredtem, hogy elaludtunk :D Volt egy kis kapkodás, Apa most segíteni sem tudott a készülődésben, végül mindent elintéztem, hogy Dani iskolakész állapotban legyen, mire megjöttek a szállítók érte. ;-) - gondoltam én akkor, mikor bejöttem az utcáról reggel... Nade a felismerés, mikor délelőtt rájöttem, hogy egy fontos papírt nem tettem a táskájába? ŐőŐ, hogy úgymondjam hideg zuhanyként hasított belém a felismerés, miszerint ezt AZONNAL meg kell oldanom! Mit volt mit tenni, ismét kunyera... Ki is írtam nyomban a Pilisi Anyócák csoportjába, hogy:
" Sziasztok! SOS segítségre van szükségem! Reggel elaludtunk, és bár időre készültünk el Danival, mégis itthon maradt egy fontos papír, amit a Virgoncba kéne eljuttatnom, hogy a Danival tudják visszaküldeni... Mert délután jön hozzánk környezettanulmányra egy hölgy, akinek oda kell adnom kitöltve pecsételve! Valaki véletlenül jár a Szabadságliget felé kocsival? HELP! Köszi :-) "
dangyon drukkoltam, hogy olyan is olvassa, aki segíteni tud... kezem lábam csuriban. Nade arra, hogy alig pár perc elteltével Valaki rám is ír, és eljön a papírért, azt álmodni sem mertem volna, nemhogy elhinni! Pedig így volt! :-) Ezúton is szeretném megköszönni Ildikónak, aki eljött és elvitte a papírunkat a Virgoncba ÉLETMENTŐ VOLT! :-)

Na nehogy azt gondoljátok, hogy itt már vége volt a CSODÁKNAK mára!
Délután a szakadó esőben a boltbol hazafelé szatyor az egyik kezemben, kutya póráza a másikban csörög a telefonom... gondoltam Apa rámszól, még valamit vigyek a boltból, de nem! Zsuzsi volt az, az önkéntes Angyalka, hogy megérdeklődje mikor alkalmas számunkra a látogatása, hogy munka után esetleg elhozhatná-e nekünk azt az összeget, amit az ismeretlen Angyalunk Neki már odaadott.
Földbegyökerezett a lábam, a kutya nem értette miért állunk az esőben... Én pedig a szavakat kerestem, hogy megköszönjem, és valami értelmeset mondjak Zsuzsinak, szerintem ez nem jött be, nem tudom miket mondtam akkor és ott, de az fix, hogy értelmeset nem tudtam. Hazaérve Apának is gyorsan elújságoltam, hogy jöh hozzánk egy kedves vendég délután.
Apa válasza, tudom kicsim, a környezettanulmányos hölgy, hányra is mondta? Igen Apa Ő is jön majd, de később! Zsuzsi jön hozzánk, mert már meg is kapta az első hónapra a támogatásunkat!
Látnotok kellett volna az arcát! Egy nagy mackó, aki könnyezik örömében, együtt sírtunk azon, hogy ez a CSODA velünk történik, és számunkra idegen Emberek(? ...szerintem inkább Angyalok!) járnak a Földön
Nem tudok megfelelő szavakat arra, amit érzek. az, hogy "nagyon szépen köszönjük" nem fejezi ki kellően, valami olyasmit érzek, hogy repked a lelkem, a mellkasomban állandósult a melegség - nem, nem a fűtésünk továbbra is halott ügy ebben a lakásban! - ez belső hő :-) KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

A környezettanulmány is megvolt a hivatalból kilátogató hölgy is végtelenül kedves és segítőkész velünk, nem tudom, hogy másokkal milyen, de szerintem nem tud másmilyen lenni, mint kedves. :-)
Segített kitölteni a papírokat, rendezte az összes lehetőségünket számbavéve, hogy mit hova kell eljuttatnunk. Holnap mi megyünk Hozzá a hivatalba. Köszönjük a látogatást! :-)

Hiszem, hogy minden cselekedet visszaszáll ránk, és imádkozom azért, hogy a jó Isten valamilyen módon segítsen mindazoknak, akik BÁRMILYEN módon segítenek nekünk! Minden kedves Embernek éreznie kell, azt a segítséget, azt a szeretetet, és figyelmet, amit most én érzek! Csak remélni merem azt, hogy valaha én is tudok így segíteni másoknak, de nagyon szeretnék ekkora örömöt okozni legalább egy rászorulónak!

Tudom, hogy esélyem sincs arra, hogy megfelelően leírjam az érzéseimet - lehetetlen ekkora örömöt megfogalmazni... de Zsuzsi megosztott nálam egy képet amin ez olvasható:
"Nincs lehetetlen, csak merj nekivágni!"
Megpróbáltam, így sikerült :-) Kívánom, hogy érezzétek azt, amit most én érzek!
December nem véletlenül volt régen az "Álom hava" úgy érzem sorra válnak valóra az álmaim... Hálás vagyok érte és nagyon köszönöm mindenkinek, akinek egy pici része is volt, van, vagy lesz benne!
Ha tudnék rajzolni szépen, akkor most rajzolnám, ha már írni nem tudom mit érzek, de csak a színek vannak meg...

2014. november 24., hétfő

Nézz körül... ♥

Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet...
Nézz körül a világban... láthatod az embereket, akik az utcán élnek.
Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor kit szeretsz mással látod.
Nézz meg egy vakot... ki soha nem láthatja meg a napvilágot.
Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád.
Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát...
Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok vesznek körül...
Nézd azokat, kik nem tudnak járni... arcukon mégis mosoly derül.
Ha azt hiszed rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret.
Nézz meg egy árvát... ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek...
Nézd azokat, kik hirtelen hunytak el... nem ölelhették át szeretteiket.
Mielőtt panaszkodnál nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...
S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve.
Köszönd meg, amit a sorstól kaptál... ne háborogj sohasem...
Nem tudhatod, mi lesz holnap... Ez vezessen az Életben!♥

2014. november 23., vasárnap

FELHÍVÁS - keringőre! ♥ Álomház(unk) ツ

Ma ismét voltunk "háztűz nézőben" a Szüleim segítségével (mivel Nekik van kocsijuk...) ツ
Végre megtaláltuk a számunkra minden tekintetben ideális otthont Már csak (na jó ez az "csak" eléggé erőteljesen idézőjelben értendő ám!) festeni kell, a laminált padlót letenni az egyik szobában és felcsiszolni a régit a másikban, asztalossal a konyhában leszabatni a munkalapot és összerakni a szétszedett konyhabúrort, NAGYON KITAKARÍTANI és lehet is költözni ツ

MOST van itt az ideje annak, hogy a tettek mezejére lépjek, és mindenki mást is segítségre hívjak magam mellé, aki tud és szeretne nekünk segíteni ebben a munkában. Innen ugyanis mielőbb ki kell költözzünk, hogy a következő bérlőnek már normális lehessen a fűtése (...ha kiköltözünk szétverik a falakat és átnézik a rendszert).
Nekünk pedig gyalog is közel legyen a suli! Hiszen ez a lényeg! Olyan boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni, de nem akarom korlátozni a madarakat sem a mozgásukban ツ

Most biztos össze-vissza írok mindent... lehet, hogy kissé zagyvaságnak tűnik, de nézzétek el nekem! Nagyon boldog vagyok  Köszi ツ

Olyan házat találtunk, amilyet megálmodtam, elképzeltem, hogy szép, barátságos házunk lesz, és ma megnézhettük azt is, hogy hol van. Olyan konyhája van, ahol 2 tálcás a mosogató! (micsoda luxus igaz? ) Az étkező is bőven elfér, és a fürdőszobába is simán megy be a kerekesszék, ugyanis az előző lakója is kerekesszékes volt... igaz itt is zuhanyzó van, de nem zuhanytálcával... padlóösszefolyót sem spórólták ki a járólapból! Sőt, még a bejárat is akadálymentesített!
(El sem mertem hinni, pedig láttam is!) ツ
Szép zöld hátsó kert, ahova nyáron még egy hatalmas medence is elférne, na abban aztán úszkálhatna a kis "halacskánk" (Dani )
Télen viszont nagy hóembert is építhetünk ツ
Annyira szeretnék úgy felkelni OTT, hogy reggel felöltözünk, és átsétálunk az iskolába Danival ツ

Ez az új CÉLja az életünknek!
Aki elég erősnek és segítőkésznek érzi magát erre a feladatra, kérem, hogy jelezze nekem, akár
e-mailben: marosvolgyicsalad@gmail.com
vagy telefonon: 06-30-20-20-110
esetleg facebook üzenetben: https://www.facebook.com/krisztinaaaaaa
KÖSZÖNÖM SZÉPEN ELŐRE IS, hogy számíthatok Rátok! ツ

Itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy MINDENKINEK megköszönjem a segítségét, a megosztásokat, a privátban adott megerősítéseket, a személyes találkozások alkalmával nyújtott támogatásokat, az anyagi segítséget, bármennyire kevésnek is érzitek/mondjátok, nekünk a kicsi is számít!
Néha elég egy közös esti séta... néha egy közösen elfogyasztott tea... beszélgetések... ezek nekem sokat jelentenek Örülök, hogy vagytok nekünk!
Fogadjátok hálás köszönetem! ツ




2014. november 14., péntek

A legszebb örömünk, a gyermekünk BOLDOGSÁGA ♥

Ez a nap is ünnepnap volt az életünkben. Ismét forgatással telt nagy része, Viki ma az I-Trike Drift Fiait hozta el hozzánk :-) Daninak és ezáltal nekünk is ÓRIÁSI örömöt okoztak a meglepetésükkel.
Előzmény:
Danika nagyon régen (még a Váci lakásban laktunk) a kis 3 kerekű bicajával nagyon élvezte azt a szabadságot, hogy nem babakocsi, nem más visz valahova, hanem ÖNERŐBŐL eljutok A-ból B-be. Mindig boldogan mászott fel a kis műanyag bringára, még akkor is, ha a pedálok zavaróak voltak, imádta, de kinőtte... (persze örülünk, mert nő a gyerek :-) ... de fájt is a szívünk, mert a nagyobb méret már nem volt olyan "olcsó" mint ez a tescós verzió ( 3.500.- ) Egy autó áráért pedig sajnos nem tudtunk másikat venni Neki :-(
Teltek-múltak az évek, meg is felejtkezett talán a háromkerekű nyújtotta szabadság érzésről...
Aztán jött a Best Tv-től Viki és Evelina, az első forgatás alkalmával megkérdezték, hogy mi lenne Dani álma, mire vágyik? Mi Apával egyből erre gondoltunk, hogy olyan régen nem érezhette ezt a saját irányítást, a szabadon jövés-menés élményét...
Elmeséltük Nekik is, hogy a bicaj nagyon jó játék volt régen, és szerintünk ennek most is nagyon örülne, az Ő méretében. :-)
Ami ezután történt, az maga a CSODA! Nem ígértek semmit, de... ma úgy jöttek el hozzánk, hogy valóságot csináltak egy álomból.
Ilyen szervezést, figyelmet, gondoskodást azt hiszem legutóbb a Szüleinktől kaphattunk...
A Fiúk és a Best Tv ajándéka egy a kisfiam nevével ellátott(mert még erre is figyeltek!) és méretére igazított, átalakított egyedi Trike :-)

Amint azt István és Gábor elmesélték, itt a blogon utánanéztek Daninak, a régi bringájának, és több napos munkájukkal olyan nagy örömet okoztak a Családunknak, amire igazából nem is tudok megfelelő szavakat (pedig egész nap kerestem). Talán egy szófelhőben tudnám leírni azt, amit érzek: HÁLA, SZERETET, BOLDOGSÁG ♥
Amikor a boldogan mosolygó gyerekedet nézve, látod azokat az Embereket is, akik szintén örülnek a gyereked örömének (úgy, hogy éjjel még szerelték az ajándékát!) ...a mellkasodban érzed a melegséget... ez leírhatatlan, de akkor is megpróbálom! :-) Nagyon örülök annak, hogy személyesen is megismerhettük azokat az EMEREKET, akik ilyen önzetlenül segítettek. A gondterhelt napokban ÓRIÁSI ÖRÖMÖT okoztak a Családunknak. Úgy gondolom, hogy Ők is a Földön járó Angyalok táborát erősítik!
Soha senki nem kért tőlük hasonlót sem, és első kérésre valóra váltották az álmunkat!

Videó is lesz előbb-utóbb, addig is néhány képet mutatok a mai CSODÁSnapunkból :-)
♥ NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK ♥








2014. november 6., csütörtök

Forgatás :-)

Nem csak a rosszat osztom meg, ügyelni kell az egyensúlyra! ;-)

Nagyon örülök, hogy ma volt szerencsém személyesen is találkozni Bíró Evelinával és a stábbal
Kedves, mosolygós kis csapat érkezett hozzánk délelőtt a Best Tvtől, és baráti hangulatban beszélgettünk Evelinával...
- néha elakadt a szavunk, mert feltörtek az érzések, de ez belefér szerintem -
míg Danika a szőnyegen volt és türelmesen figyelte a körülötte zajló forgatást :-)
- Na jó... néha jelezte, hogy azért Ő is itt van ám! :D
Kaptunk egy csomagot is a Végső Vár Alapítványtól, aminek szintén nagyon örültem, mert pont bevásárlásra várt a kamra polca (szinte üresen) ... most feltöltötték nekünk .. kaptunk lisztet, rízst, lencsét, tejet, sót és tésztát is!
Tej a hűtőben, és az egyik liszt kenyérré alakult :-)
(Süthetem a fincsi házi kenyérkét a Családnak) :-)
Mindenkinek azt kívánom, hogy érezzék azt a szeretetet, amit ma mi érezhettünk!
Sok-sok boldogságot az összes kis HŐSNEK és kedves Családjának!
Nagy ölelés a segítőknek és hálás köszönet! :*



2014. szeptember 8., hétfő

szeptember 8. ♥

Mivel nem tudom, mennyire szeretnék adományukat nyilvánosan is tudatni, így azok nevét nem írom ki, akik anyagilag is segítették a Családunkat. Kedves ismerősök, és ismeretlenek, számunkra a kis segítség is nagyon sokat jelent, és nagyon szépen köszönjük MINDENKINEK azt a SZERETETET, amit felénk tanúsít!
A mai napon kaptunk egy olyan segítséget, amit nem tudok máshol, máshogyan megköszönni, mert nem tudom kitől kaptuk.
Ezért úgy gondolom, ez a legalkalmasabb hely a köszönetnyilvánításra!
Mert nem csak a kérésnek van helye, de a megköszönésnek is!

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK AZ ismerős, és ismeretlen ANGYALAINKNAK!
Nem is tudjátok elképzelni mekkora segítség nekünk az, hogy mellettünk vagytok, még akkor is, ha csak távolról.
Ezzel kívánok mindenkinek Áldott szép napot!