Úgy szép az élet...

... szóval értem én, hogy jó az, ha zajlik, de néha jól jönne egy kis szabi, vagy jutalom unalom...

Az iskolában szerzett sérülése... fejelte a bordásfalat... ☹

Ki ne örülne ilyen beszámolóknak a gyerekéről? ☹

Délután villámlátogatásra hazanézett Apa ♥ (értsd úgy: fürdettem, törülközés közben telefonon beszélt... majd pakoltunk (szennyest be a kocsiból, tisztát a táskájába, kaját, amit frissen sütöttem neki) és ment is vissza...☹ mert reggel 9-re lerakón kell lennie!)
Mikor elment Apa, vittem be Daninak a kaját tálcán, amit dühöngve kivert a kezemből, szerencsére nem az egész landolt a tálból a szőnyegen... ☹
...de kb. 10 percig bármit csináltam vele, nem állt le... próbáltam fékezni, lefogni, hogy ne tudjon magában még több kárt tenni, de az én erőm, az ő erejéhez képest sehol nincs, amikor ez a dühöngés előjön belőle... ☹
Ordítva verte a fejét ököllel... már tiszta piros lett a bőre is a homlokán tőle, akkorákat vert magára,
fejelte a szekrényt, a falat, ütött vert ahol ért... a kerekesszékét összecsukni felnőttként sem könnyű... Daninak most fél kézzel sikerült olyat verni az ülő rész alá, hogy összecsukta vele...

A kezem nem tudtam jól lefotózni, de úgy megnyomta a kis ujjai helyével (baromi kemény csonkok a bőre alatt) hogy bedagadt és nagyon fáj a kézfejem felső része, elszíneződött a bőr...
állatira fáj, olyan, mintha eltörte volna a kézközépcsontjaimat, mindezt csak azért, mert az állát lefogtam, hogy ne téphesse tovább a karján már vérző sebeket...
De ráérünk még lecserélni a gyógyszert... nem olyan sürgős ez, hogy ne várjuk ki az időpontunkat...
nem a doktornő szenved vele, nem neki fáj a látványa is... nekem annál inkább...
Nézni tehetetlenül, ahogy a gyerekem magát roncsolja... bénító, olyan légszomjam lesz tőle, hogy levegőt alig kapok, és szorít a mellkasom ☹
Majd a tombolás végére érve, ahogy érkezett a semmiből, úgy illan is tova ez a dühöngős énje... és újra egy mosolygós, bújós, csacsogós kisangyalka... amilyen amúgy alapjáraton is volt mindig ♥

Kb. egy örökkévalóságnak érzem a március 13. reggel 9 óráig tartó "röpke pár napot"...kimerültem asszem...

Ide sem... Hova tovább?

A délelőtt nyugisan, éjjeli ébrenlét után naná, hogy alvósan telt.

Reggeli után felhívtam az ajánlott orvost, aki nagyon kedvesen megnyugtatott és azt mondta, hogy bátran emeljem csak fel 1-1-re azt a gyógyszert (Perdox), amit a Tegretol mellé kapott Dani, mivel az ő termetéhez, korához a fél-fél csak a "beszoktatáshoz" szükséges adagolás... nos, ma így adagoltam a gyógyszerét és nem is dobálta a bútorokat sem. Viszont azt is mondta a doki, hogy ő sajnálja, de nem tud minket gondozni...
(Igen, a többesszám nem királyi, nekem is szükségem van némi támogatásra idegrendszerileg... kissé leroggyantam az utóbbi időben ettől a látványtól és egyéb tényezőktől, amik "könnyítik" a mindennapjainkat)

Tehát marad az Ilka utca? Vagy bevállalom a Budai gyermekkorházat, ahol már voltunk egyszer a doktornőnél és akkor azt mondta, ha szeretnénk, szívesen vállalja Danit. Gondoljuk át, és amikor úgy érezzük, jelentkezzünk... Mivel nem minden héten kell menni neurológushoz -remélem-, ezért megfontolandó, hogy akkor, amikor kell, egy szimpatikus doktornőhöz viszem, vagy oda, ahol kb. azt érzem, hogy elnézést kellene kérnem azért is, hogy élek...
Mindenesetre egy gyógyszerszintet nézetek Daninak a biztonság kedvéért, utána még mindig eldönthetjük, hogy merre tovább.

Telefonálások után ismét jött Danihoz a gyógytornász és azt kérdezte, hogy masszíroztam Danit? Mert úgy érzi, hogy lazábbak az izmai a lábában ☺
(Kell ennél jobb visszajelzés?Végre valami jót is csinálok)
Talán még az, mikor a masszír végén megköszönöm Daninak azt, hogy segített nekem, és együttműködő volt közben... átölel és megpuszil ♥

Este is egész szemet adtam neki, és időben aludt el... békésen alszik, mosolyogva. ☺♥
Köszönöm! ♥

Közösségi élet felfüggesztése...

Felhívott az intézmény vezetője, hogy Dani a csoportban megharapta az egyik társát, a gondozónak pedig monoklit ütött a szemére, ahogy felcsapott az egyik dühöngése közben... Megrongálta a székeket... Mivel a társaira és a gondozóira veszélyt jelent így felfüggesztik a közösségben való részvételét, azaz ne vigyük addig, míg ezt nem tudja orvos kezelni és veszélyezteti a közösséget.

Várható volt ez a beszélgetés, hiszen itthon sem ismeretlen ez a viselkedés tőle... nem csak másokra, sajnos magára is veszélyes ilyenkor, semmi más nem használ, csak az, ha szépen halkan beszélek hozzá, és lefogom a kezét, hogy ne hadakozzon közben...
Az múlt éjszakát a viharra foghatnám, de vihar nélkül is pont így szokott dühöngeni, ha jön ez a roham nála...
Időpontunk ugye június 22. 14:00-ra van az epilepszia centrumba...
A neurológusunk valami csoda folytán most elérhető volt, de időpontot csak június 20. 10:30-ra tudott adni az EEG-re is és annak eredményével tudja csak megvizsgálni (ha időpont nélkül mennénk pl. most oda, mivel hétfő van és rendel is délelőtt, akkor meg leharapja a fejem, hogy mit képzelek... és elküld). Állítása szerint ő mindig elérhető amúgy, minden betege eléri csak mi nem, és egyáltalán nem érti, hogy miért nem telefonáltam korábban, de az elmondottak alapján ő ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni, mert ez nem az ő szakterülete. Ő arra tud kezelést nyújtani, hogy a gyereknek ne legyenek epilepsziás rohamai, a továbbiak, azaz a közösség veszélyeztetése már pszichiátriára tartozik.

Sajnos nem csak a közösségre, de magára is veszélyes...

Szép kilátások... hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű pozitívan hozzáállni a helyzethez...