Apa látogatása előtt és után is - Parkolókártya... személyi... tortúra...

Mivel ma lejár a parkolókártyánk, Papus és Mamácska a sebészet után - szerencsére már olyan jól gyógyul a lába, hogy csak 2 hét múlva kell visszamennie - eljöttek értünk, és bementünk a hosszabbítást elintézni (akkor még azt hittem sikerül) látogatás előtt...
Kiderült a papírok átadása után, hogy nem csak a parkolókártya jár le a mai napon, de Dani személyi igazolványa is lejárT!
Na ez az az irat, amit nagyon ritkán nézegetek, és kb. fel sem tűnt volna, ha most el nem kérik...
- "mintaanyavagyokwazze"... 
Sebaj, egyhelyen intézik, hát egy fotózással a két okmány sitty-sutty elkészül/hetNE, de a személyi igazolványhoz mindkét szülő aláírása szükséges! (Itt kissé kiborultam... gyengék az idegeim mostanság... nem is értem, hogy miért...) A neurológus papírja szintén itthon maradt... ugyanis csak azt vittem el, ami anno a lejárthoz lett kiállítva...

Eleve utálom és nem értem, hogy egy ilyen gyermeknél miért nem lehet egy nyomorult végleges kártyát kiállítani, miért kell ezt is 2 évente ismét igényelni, meg az ápolásit is... meg a közgyógyot... mintha amúgy halálra unnánk magunkat MI szülők...

Segítségként a kedves hölgy lefotózta Danit, hogy legalább már neki ne kelljen ismét bejönni, a kitöltött és Apa által aláírt papírral visszajönni... Sírva jöttem el és mentünk Apához, útközben tuningoltam magam egy "bogyóval", hogy Apa ebből a kiborulásból ne érezzen meg semmit... és mosolyogni lásson ♥

Dani a kocsiban is aludt, a kórháznál Szüleim szuper ötlete volt, hogy nem megyünk be a kórházi parkolóba, hanem a fák alatt keres parkolót, és kiszállnak a kocsiból Danival, és a játszótérre mennek kicsit sétálni Vele, ahol mozog a levegő is, és talán nem unatkoznak addig, míg Apához bemegyek ♥

Ma végre nyugodtabban tudtunk beszélgetni Apával, csupa jót mondtak Róla, és Ő is jobban van, egyre kevesebb cső lóg Belőle... egyedül ette meg a joghurtot is segítség nélkül, csak a tetejét vettem le a pohárnak, nem engedte, hogy megetessem, mert megakarta mutatni, hogy megy segítség nélkül is! Ma már negyed órát ültették az ágyszélén, párnákkal körülvéve, de kapaszkodnia kell két kézzel... Azt mondta nagy fájdalom volt, de aztán kapott gyógyszert vénásan, meg egy kicsit kimozdították a kötözött lábát, és utána már jó lett... Kapott 2 adag vért is... és megkértek, hogy vigyek be Neki egy speciális testápolásra használatos gélt:
MEDIFLEUR FELFEKVÉST MEGELŐZŐ GÉL XXL 300ml

- amit bent is használnak -

...úgyhogy holnap ezt is be kell szereznem valahonnan! (Állítólag a Rossmannban is lehet kapni a sarkon... bár én rákerestem az online felületen és nem találtam...)

Ezeket a beszerzési helyeket találtam a neten:
2.993 Ft internetpatika.hu  
2.666 Ft eletmodabc.hu       
3.293 Ft biosziget.hu         
2.720 Ft pharmaplaza.hu   
2.911,01 Ft herbahaz.hu  (ez az ár atért izgalmas nem?)
2.790 Ft joegeszseget.hu   
2.925 Ft aranyhajo-patika.hu 
2.751 Ft egeszsegplazabudapest.hu 

Apa azt kérte többet vegyek belőle, mert nagyon fogy...
Más ajándékot terveztünk a házassági évfordulónkra ♥
...de ember tervez... aztán alkalmazkodik a változásokhoz...





Hazajöttünk Danit kivettem a kocsiból, és Mamácskával itthon maradtak, míg Papussal visszamentünk a járási hivatalba, már az aláírt papírral és az aktuális neurológusi lappal... szerencsére nem voltak sokan előttem, és viszonylag hamar végeztünk, a kedves hölgy nagyon segítőkész és megértő volt, Dani kapott ideiglenes személyit és vadiúj parkolókártyát (újabb 2 évre). A személyit kb. 2 hét múlva készítik el, amiről sms-ben kapok jelzést.
Hazajöttünk és egy kis szusszanás után a Drága Szüleim haza is mentek, mert Papus éjszakára ment dolgozni (nyögdíjkiegészítő foglalkozásként) és előtte egy picit szeretett volna pihenni is.

Nem tudom mi lenne velünk nélkülük, remélem a Jóisten még nagyon sokáig engedi, hogy velünk legyenek! ♥ 

Dani este többször is dühöngött, szerintem néha Ő sem tudja, hogy miért... de leginkább az lehet az oka, hogy nem tudja magát sehogyan kifejezni, pedig nagyon szeretné...

Enni nem akart, pedig látszott rajta, hogy éhes... de nem arra, amit kapott(?) Vacsira főztem Neki levest, abból viszont 2 adagot is megevett, 1 órás szünettel ♥
Ma már nem maradt olyan sokáig ébren... (2 körül aludt el...)
Még nem tudom, hogy holnap miként jutunk be Apához, de ma már nem mertem neki igérni a holnapi napot... csak annyit mondtam, hogy megpróbálunk bejönni, ha sikerül jövök, ha nem akkor is szépen gyógyuljon, és tudja, hogy nagyon sokan szeretjük és imádkozunk a gyógyulásáért! ♥ 

Nem akar IDE hazajönni, azt mondta... mert tudja, hogy ebben a lakásban nem tudnám gondozni, nem férne el sehol, nem tudnám fürdetni, keskenyek az ajtók, a közlekedőben Dani széke is alig fér el... a zuhanytálcához, WC-hez pedig esélye sincs bejutni...
Nagyon komolyan gondolkodnom azon, hogy hova tudunk költözni innen, ami alkalmas lesz a most már két kerekesszékesemnek is... minden szempontból!
Apa nagyon erős, és akaratos, tudom, hogy most sem hagyja el magát és minél több dolgot akar egyedül önálóan megcsinálni... csak abban kell segítenem, amit fizikailag képtelen megoldani egyedül...
MUSZÁJ találnom egy megfelelő lakást, vagy kis házikót a Családomnak, amit még fizetni is tudunk!

Jó éjszakát!

Együtt-érzés szó szerint...

Tegnap mikor eljöttünk Apától, hazafelé ugye volt Daninak az epis rohama...
Szinte az egész napot átaludta, kisebb megszakításokkal... amikor evett és aludt is vissza... esti fürdetés után bezzeg már fitt volt és energikus... ezt hajnal 5-ig bizonyította is... "átrendezte" a lakást... aztán kidőltünk.
Reggel - délig - szépen, békésen szunyókált...
Utána nagynehezen evett egy tányér meleg kaját, egy "kis" tombolás után... majd ismét aludni ment a kisszobába...

Mivel Apának tegnap azt igértem, hogy ma viszek Neki joghurtot... így elég rosszul éreztem magam, amiért nem tudok bejutni Hozzá... Telefonáltam a kórházba, hogy sajnos Dani elég rossz állapotban van = vagy tombol, vagy alszik... autónk pedig továbbra sincs, így nem merek elindulni vele, és adják át a férjemnek, hogy ne aggódjon, mert holnap a Papusékkal bejutunk!
Az orvos azt mondta semmi gond, a férjem szépen gyógyul, mindent megkap, amire szüksége van hozzá, csak vigyázzak a kisfiunkra, ők vigyáznak az Apukájára!

(Mindent, csak azt nem amit én ígértem Neki tegnap... és ez nagyon nem jó így!)

Eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz, Dani szundikálása után ha kicsit megébred felkerekedünk, és ha csak egy puszira is, meg a joghurtok átadására, de bemegyünk Apához!

Igazán hasznos lenne egy fejtámasz...

Kalandos utazás volt... természetesen az a busz, ami elsőre jött nem alacsonypadlós volt, így megvártuk a következőt, aminek nagyon kedves sofőrje, olyan közel állt a járdához, hogy szinte szünet sem maradt a busz és a járda széle közt, ráadásul még le is engedte nekünk a buszt, hogy még szintben se legyen nagy a különbség! Utána odajött, hogy minden rendben van-e, és tudtam Dani mellett (középen) jegyet venni az utazáshoz! KÖSZÖNÖM A FIGYELMESSÉGÉT ezúton is! ♥ Bementünk vele a Vörösvári útra, ott mindkét bent álló 17-es villamos régi típus... szintén nem nyert... Kértem az Angyalokat, hogy a következő itt is alacsony legyen! Kis idő múlva az irányító hangosbemondója közölte, hogy a panelház melletti megállóból 2 perc múlva indul az akadálymentes járat.
♥ Köszöntem is az Angyaloknak a gyors segítséget ♥
Feltoltam rá Danit, befékeztem a kerekeket és hamarosan tényleg indultunk is... Akkor lepődtem meg, mikor nem kanyarodott a régi végállomás felé, hanem mentünk a Moszkva tér irányába (tudom, már ennek is más neve van, de nekem akkor is Moszkva marad, ennyi!) ... Nos a következő megállóban le is toltuk a szekerünket, és a vissza felé induló 4-6-os villamosra fel... 1 megállónyit. Onnan séta a kórházba, be Apához ♥ ... kerekesszékkel ... intenzívre... (Margit... nóóóórmááális?) AZ! Mert Zsebire csak nem hagyhattam itthon Danit!
Apa nem volt túl lelkes az ötlettől, a nővérke viszont azt mondta, csak bátran nyugodtan! Mondtam, hogy addig maradunk, míg Dani is úgy gondolja... mert rombolni nem szeretnénk... ugye mindenkiből csövek lógnak, és amúgy is "szupi" a hely... eleve a minimális időt terveztem ott maradni, de azt is olyan helyen, hogy senkinek ne legyünk útban, és veszélyt se jelentsen senkire!

Kipakoltam a joghurtokat, adtam Apának puszit, beszéltünk pár mondatot...

Elmondta, hogy amikor tegnap elmentem, rá nem sokkal azt hitte ott is marad az ágyon... nem kapott levegőt rendesen, össze-vissza vert a szíve, és nagyon nem volt jól... mondtam Neki, hogy Danival is kb. akkor kellett megállni az epis rohama miatt...
(Véletlen? Én nem hiszek a véletlenekben!)

Ma már ültették is az ágyban, rövidebb ideig... azt mondta, hogy nem volt fájdalmas, persze gyógyszert azért még kap a fájdalomcsillapításra, de szépen fokozatosan el is kezdték csökkenteni.

Mikor Dani ütni kezdte a fejét és kiabálni kezdett, akkor elköszöntem, és eljöttünk...

Visszafelé szintén a második villamos volt számunkra megfelelő... a villamoson már harapni akart, de lebeszéltem róla... így "csak" ütögetett... és néha a saját kezébe harapott... a többi utas "szórakoztatására" kiabált...
A vörösvárin átsétáltunk a régi buszvégállomásra... ahol tök üres volt a buszmegálló...
(két lehetőség van, gondoltam... vagy most ment el a busz, vagy simán csak este 8 után ennyire nem közlekedik más busszal...)
Megnéztem az időt, 20:04 majd a menetrend táblákat... 20:08 kor jön a busz, már csak egy gyors fohász, hogy alacsony legyen, mert ennél is a következőre most már nem nagyon volt energiám...
Jött is a busz... 830-as, tehát bejárjuk "Tolnát-Baranyát", de a lényeg az, hogy hazavisz... mivel alacsonypadlós! Elől fizettem, középen felszálltunk, itt már nagyon nem volt türelme Daninak, nem tudta hova dőljön, üssön, vagy harapjon, vagy netán aludjon... hova tegye a kezét... hova lökjön engem... mindenem lezsibbadt, mire végre hazaértünk...

Megetettem, a tombolás után megfürdettem, és kb. 2-kor kidőltünk.

DE A LÉNYEG: VOLTUNK AZ APÁNÁL! ♥

Csak POZITÍVan, és HÁLÁSan! ♥

Ma egy kedves Barátnőm férje munka után eljött értünk és így bejutottam ma is Apához ♥ KÖSZÖNÖM CSABInak a szállításunkat, és MARCSInak, hogy küldött Daninak melegételt, és gyümölcsöket is a Férjével! ♥

Az ápoló azzal fogadott, hogy beszélnie kell velem... a levegőt nem tudtam, hogy vegyem, erre csak annyit akart mondani, hogy hozzak a férjemnek borotvát, mert hát mégse lehet a viziten ilyen torzomborz... akkora kő zuhant le a lelkemről... Mondtam neki, hogy engem így ne ijesztgessen, mert elég labilis az idegrendszerem mostanában! Csupa jót mondott Apáról, szép a kötés a lábán (nem véres, nem levedzik...) szépen megfürdette, tiszta ágyneműt kapott, az állapota is javult mára, már beszélgetni is tudtunk! Nagyon erős és pozitívan áll hozzá a történésekhez. 

Kérdeztem, hogy szóljak-e valakinek, hívjak-e be valakit? Esetleg olyat, akivel én nem beszélek? De azt mondta senkit nem kell behívni se, meg felhívni sem, csak én menjek be hozzá, amikor tudok! Danit sem vihetem be magammal, az ajtóhoz sem... 

Nekem örült, a sok pozitív energiát vittem neki, amit kapok mindenkitől, aki tud rólunk... (a negatívakat törlöm folyamatosan!) 

Átadtam neki az összes jókívánságot és azt is, hogy milyen sokan imádkoznak velünk a gyógyulásáért és a kitartásunkért, meg Daniért! ♥

Azt láttam, hogy jólesik Neki, és köszöni szépen Ő is! ♥

Gyógyulni akar és fog is! Minden pozitív dologról értesítettem, mondtam, hogy az itthoni gondokkal most ne is foglalkozzon, gondolatban sem, mert megoldunk mindent, mire hazajön találunk akadálymentes lakást (Daninak sem kell lépcsőzni, meg zuhanytálcában térdelve fürdenie) Csak arra fókuszáljon, hogy gyógyuljon meg szépen! ♥ Holnap még nem tudom, hogy jutok be Hozzá, de az biztos, hogy megoldom!

Elmondhatatlanul hálás vagyok amiért ilyen sokan imádkoznak velem Karcsiért és Daniért! 

KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM!

♥♥♥

Képzeletem és a Valóság

Ígértem, hát írok is (még akkor is, ha nem másnap) ... kicsit ülepedni hagytam magamban az érzéseket...
Pénteken labor eredményekkel felszerelkezve meglátogattunk egy altatóorvost (akkor még azt gondoltam ő lesz, aki altatja Danit) ... nagyon kedves volt és készségesen válaszolt is a kérdéseimre. Haza is mentünk azzal az utasítással, hogy vasárnap éjfél után már ne egyen, hétfőn hajnal 4-5 körül kapja meg a reggeli gyógyszereit akkor még ihat, és a papíron szereplő reggel 8 helyett elég lesz, ha 9 - fél 10 között érkezünk hétfőn Danival. Utasításokat betartva érkeztünk hétfőn reggel a sebészetre, agyban eltervezve, hogy minden tökéletes lesz, és nem kell a kórházban kivárni a 24 órát, hanem hazajöhetünk Zsebikéhez már estére.
Kicsit soknak találtam a várakozást éhgyomorra, ivás nélkül - Daninak is sok volt... harapta a kezét, ill. az én kezem is... nem értette, hogy miért nem ehet már végre... Megkérdezték, hogy a kezébe beszúrhatják-e azt a bentmaradó tűt, ami az altatáshoz is szükséges lesz. Válaszoltam, hogy beszúrásnál semmi baj nem szokott lenni, csak arra kell ügyelnem, hogy ki ne szedje magának, de megoldom. :)
(Talán ezt nem kellett volna... így utólag már úgy gondolom)
Majd jött a "bátorító bogyó" - amit szerintem a szülőknek is kellene adni, mikor a gyerekük a műtőbe készül... Erősnek gondolom magam, és edzettnek, de ezt asszem nem tudom megszokni míg élek...
Dani volt a harmadik a műtőben... próbáltam inkább altatni, mint a kezét rágja éhségében :/
...és eljött az idő, azaz a betegszállító bácsi, aki felnyalábolta az ágyból, és betolta a műtőbe, ahova én is bekísérhettem.... na ezt a részt ami innen következett... valahogy egész másnak képzeltem, és másként is lesz, ha ismét ide kerülünk!

A képzeletem:
Betolják én is megyek velük, bent a műtőágyon beszúrják a tűt, rácsatlakoztatják az infúziót, amibe az altató is kerül..., majd anya simizése közben elalszik a gyermek, békésen, szeretetben ♥ és anya kimegy a műtőből várakozni...

Ezzel szemben -szerintem jeges zuhanyként rideg- valóság:
Anya ugyan bemegy eddig stimmel... de(!) semmi simi, meg békés, meg szerimeri... :'(
SENKI nem mondja, hogy a műtőben merre mehetek a gyerekem mellé, a műtőasztalra átemelő bácsi hátát nézhettem és a gyerekem lábát simizhettem, míg ő belekönyökölt a combjába jobb könyékkel, a bal kezével Dani jobb kezét feszítette le, hogy az altatógázos maszkot egy másik bácsi az arcába nyomhassa a gyerekemnek... :( Neki se, nekem se mondtak előre semmit erről... mintha ott sem lettünk volna :(

Az a kedves doktornéni, akivel pénteken beszéltünk nem is volt ott... vagy nem ismertem fel(?) de műtét után sem találkoztam vele sehol... Dani elernyedt testét simizve már sírtam, mikor hallottam, hogy "már alszik, legyőzve"... elindultam hát a műtő elé várakozni... könnyeimen át Apának megírni az sms-t (12:39-kor), hogy már alszik a kisfiunk, és azon gondolkodni, hogy miért kell ezt így?

Ha már a szülők egyikét beengedik a gyereke elalvásáig, akkor nem lenne humánusabb megoldás mindenkinek az a verzió, amit képzeltem? Miért kell egy amúgy nem látó gyereket még pluszban azzal sokkolni, hogy az arcába nyomnak két kézzel lefogva fájdalmat okozva Neki ezzel egy maszkot, amiből az altató gáz jön? (Kaptam a kérdésemre választ a műtét után azt mondták, hogy erre úgysem fog emlékezni) Hmm... ezt azért megkérdezném Tőle is, de sajnos nem tudja elmondani :'(

Kitolták a műtőből...(13:30-kor) lila körmökkel... aki olvasta a blogban a Rólam oldalt, a PIC-en átélt rémálomról, az tudja, hogy ez bennem milyen félelemáradatot indított be... Ritkán fordul elő velem, hogy nem tudok megszólalni... ezt most ismét sikerült ezzel a "lilakörmös jelenség"-gel elérni.
Mikor ismét megtudtam szólalni annyit kérdeztem: mi a gond a fiammal, hogy a többiekhez képest neki oxigént kell kapnia (a többi gyereket enélkül hozták ki a szülőknek) és miért lilák a körmei? Volt valami gond a műtét közben, az altatás közben?
"Nem volt semmi, minden gyerek más, és másként ébred"

Sokáig gyakoroltam, hogy nem sírok a fiam jelenlétében... ez most nem sikerült... Bocsánatot kértem Tőle, amiért hagytam ezt így... és nem tudtam megvédeni a bácsiktól... Megígértem, hogy ha megint jönni kell ide, akkor másként lesz, úgy, ahogy azt elterveztem, vagy nem engedem altatni sem!

 ...20:15-kor indultam vele haza a parkolóból...

Boldogan álltunk meg hazafelé a pékségnél és adtam már a kocsiban enni a kis HŐSömnek... ♥
Csodálattal nézek Rá mindig, de most különösen... annyi mindenen átment már eddig is, és mégis tud mosolyogni.
Hol van az én problémám az Ő fájdalmaihoz képest?
Van-e nekem jogom sírni, mikor Ő mosolyogva állja a sarat?
Úgy döntöttem azért is kemény leszek, és minden gondom leteszem. Mosolygok Vele én is, mert már itthon vagyunk! Bízva abban, hogy ezt az "élményt" sikerül kitörölni...
Büszke vagyok Rád kisfiam ♥ és arra is, hogy én lehetek az anyukád!

január 7.

Tegnapi napból kimaradt, hogy a kis szobatársunk Bandita és Édesanyja Trudi, pedig nagyon tüneményesek! Biztos vagyok benne, hogy okkal kerültünk egy szobába, és így egymás életébe is egy picit. Mivel voltam olyan bamba, nem kértem el a telefonszámát, csak elmondtam Neki, hogy hol talál rá Dani blogjára, csak a szerencsében bízom, hogy megtalálja és felveszi velem a kapcsolatot (levélben akár)

Trudi! Ugye megtaláltad?! Írj e-mailt, ha igen! Szeretnék hallani még Rólatok! Köszi ;-) 

A mi napunk egy vérvétellel indult, aminek elég hamar meg is az eredménye, miután a Doktornénink megvizsgálta Danit, ellátott minket az összes utasítással a gyógyszer adag növelésével, beállításával kapcsolatban is, és a visszamenetel időpontjait is megbeszéltük.
Ebéd után alvás, majd jöttek a bohócok, és elbúcsúztatták Danit zenével a kórháztól :-)
ééés már jöhettünk is haza!

Mindenhol jó, de azért itthon mégis csak nagyobb az ágy ;-) Ha másért nem ... már ezért jó volt hazajönni :-)

január 6.

Reggel gyors készülődés, és irány az Ilka utca.
Meglepően hamar felvettek, nem is kellett szinte várni, csak megmondtuk Dani nevét és máris volt szobánk, ahol -igaz, hogy anyának nincs külön ágy, de- nem tilos a gyerkőc mellé feküdni (már ez is mennyire emberközpontú) így engedélyezve volt, hogy Dani hozzám bújjon, ahogy itthon is szokott.
Elmondták, hogy mire számíthatunk, lesz EEG, és holnap reggel vérvétel is.
Doktornénink is hamar jött, vele is megbeszéltük amit kell.
Még szinte ki sem pakoltuk a táskából az unaloműző játékokat, már jött is egy kedves hölgy, hogy kitudnánk-e menni a vizsgálatra. Persze! Azonnal be a kerekesszékbe és mentünk vele. Ott a szomszédos vizsgálóban épp sötétítés volt egy másik kisgyermeket próbáltak éppen elaltatni a vizsgálathoz, ezért megkérdezték, hogy Dani mennyire hangos? Mondtam, hogy kedvétől függően a nagyon halktól a nagyon hangosig széles a skála, ezért abban maradtunk, hogy nem zavarnánk meg a szomszédban az altatás menetét .. :-)
Vissza mentünk a szobába, és szépen nyugisan énekelve, mesélve kivártuk, míg a másik babát megvizsgálták.
Mint később kiderült, maradhattunk volna nyugodtan mert Dani olyan ügyes volt és csendben tűrte az EEG-t, hogy nem zavartunk volna senkit. (Azért fő a biztonság, jobb volt elé menni a gondoknak) :-) Úgy látszik a vizsgálat alatt legalábbis ezt mutatta a gép, hogy
Daninak mégis van fényérzékelése! HURRÁÁÁÁÁÁ! :-)
Ezúton is köszönöm a két nagyon kedves maximálisan gyermekbarát hölgynek, hogy ilyen tündérien vizsgálták Danit! :-)

Este már kapott is gyógyszert ...

december 27.

Délután hazajöttünk a kórházból, mivel az ünnepek miatt eddig csak az ügyeletes (azaz nem az osztályos) orvos látta Danit. Ma a neurológus is alaposan megvizsgálta, és azt mondta hétfőn lenne egy vizsgálat, majd utána meglátjuk mi legyen. Megkérdezte ki a kezelőorvosa Daninak, kihez járunk? Mikor meghallotta, hogy kihez járunk az Ilka utcába, azt mondta ő nem küld haza minket, de véleménye szerint jobb orvoshoz nem is járhatunk, hiszen specialista ebben a témában a doktornénink! Telefonált is kérésünkre az Ilka utcába, hogy megbeszélje velük a felvételt: január 6.-án, reggel 9 órára várnak minket.

Mivel az Ilka utcában biztosan megvizsgálnának mindent (ismét), úgy voltam vele, hogy Daninak pont elég lesz 1 alkalommal elviselni ezeket, megkérdeztem a Heim Pálban a neurológus doktornénit, hogy nagy baj lenne-e, ha mi nem várnánk meg a hétfői vizsgálatot? Mert ha nem életbevágóan fontos, akkor inkább lennénk otthon. Januárban pedig megyünk a megbeszélt időpontra.
Támogatta az ötletet. Azzal a kitétellel, hogy írt egy receptet esetleges roham esetén adandó kúphoz, és azt mondta, ha januárig esetleg ismét rohama lenne, vigyük nyugodtan -mentő nélkül- az itt kapott zárójelentéssel az Ilkába! :-)

december 25.

Úgy terveztük, hogy 9 órára megyünk a Mamáékhoz Karácsonyozni..
helyette:
Reggel 7:10-kor rohamra ébredés, Apát riasztani, mentőt hívni, Heim Pál gyermekkórház felvétel, neurológiára befeküdni ... Mi így ünneplünk ez a tuti ...
Ember tervez.. (de minek?)
Komolyan mondom, inkább nem tervezek semmit, akkor nem jön a "csakazértse" ...

február 25.

Kissé feltorlódtak a dolgok ..
Most jutottam géphez, ezért most ömlesztve írom az eseményeket:
Hiába indult szép lázmentesen a hétvége, sajnos délutánra már ismét lázas lett a manó :-(
Hétfőn ismét eljött hozzánk a Doktornénink, és miután megvizsgálta, látta, hallotta az elmúlt pár nap eseményeit és Danit, azt javasolta, hogy menjünk be a kórházba, mert ez egy influenza szövődményeként hallható tüdőgyulladás, amit szerencsésebb ott kezelni, mint itthon.
Megírta a beutalót és vár minket a kórház után.
Összepakoltunk, és irány a belgyógyászat.. Nagyon tüneményes Doktornéni fogadott minket, alaposan megvizsgálta Danit. Labor, mellkas röntgen.. sürgősségi .. akkor este már kapott is infúziót, antibiotikumot (2 fajtát is!)
Kétoldali tüdőgyulladása volt, a részleteket nem írnám le, mert talán nem is annyira fontosak, mint az, hogy végre hazajöhettünk!

Sokat gondolkodtam a kórházban (is), és nagyon nehéz döntések várnak rám, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy lépnem kell! Nem véletlen dolgok a betegségek, az sem véletlen, hogy melyik az a testrész, ami megbetegszik.. Mind jelzések, útmutatói az életünknek, amikre figyelni kell! Hát most kinyitom a szemem is, nem csak a szám. megelőzni akarom a következőt, nem átélni!