február 17.

február 14.

Köszönjük szépen az iskolának Dani karácsonyi ajándékait!

"Most?" Kérdezhetnétek - joggal.
Igen, a múlt héten! Ez a mi hibánk, mert az ünnepségre sajnos nem tudtunk anno elmenni, ahol megkapták a többiek is időben. Nem rég szólt a férjem, hogy Dani is örülne neki, ha késve is, de megkapná, amit a fa alá nem tudtunk betenni neki ...
Másnap meg is kaptuk ezt a távirányítós kis autót, egy "fugato orchestra - NOÉ" CD-vel!

Biztos, hogy én vagyok rosszul összerakva, de én sírtam, mikor hazajöttek Apával a suliból és kivettem a szép kisautót a táskából. :'(
Más Anyuka biztos lelkesen örült volna neki, nekem az jutott eszembe, hogy az én kisfiam ilyennel sosem tud majd játszani... mivel a két kezébe nem tudja venni a távirányítóját és nem látja, hogy mit irányítana vele és hova.. :'(

MIÉRT NEM TUDOK ÖRÜLNI AZ ILYEN SZÉP AJÁNDÉKOKNAK? :/
UTÁLOM MAGAM, AMIÉRT SÍROK EZEN ÉS NEM TUDOM MEGLÁTNI BENNE A POZITÍV DOLGOKAT!

Lehet, hogy ez az igazi optimizmus, ami a fiammal foglalkozó emberekben megvan, csak belőlem ölte ki a 12 év? Nekem is bíznom kéne abban, hogy eljön az a csoda, amikor majd Ő is látni fog és tud ilyen játékkal játszani?!
Nem tudom... csak azt tudom, amit érzek: megszakad a szívem, amiért most nem teheti meg :'(

Elnézést kérek, ha ez a bejegyzés valakit megbántott, nem volt szándékom!
(... :'( bűntudatot és nagyon nagy fájdalmat érzek a lelkemben ...)