július 21. - Boldog Névnapot! :-)

július 17.

július 14.

Megleptem a szüleimet ... bemásztam a kádba EGYEDÜL! :-)
Az eredeti felvétel (Anya gyagyasága miatt) sajnos csak fekve nézhető ...

július 11.

Régóta készülök megírni ezt a bejegyzést, sokáig csak piszkozatban volt.. megírjam-ne írjam állapotban, aztán jöttek hozzá új dolgok és most döntöttem úgy, hogy gatyábarázom (leginkább magam) :-)

Mikor Dani érkezéséről értesültem, nagyon boldog voltam. Semmi mást nem szerettem volna, csak azt, hogy egészséges legyen a gyermekem, és legyen sok-sok tesója. :-) Sokan kérdezték, hogy:
- na és mit szeretnél, fiút, vagy lányt? Látszik már valami az ultrahangon?
Mindig azt feleltem, hogy mindegy fiú lesz, vagy kislány. Egészséges legyen! A nemét majd akkor tudom meg, ha már nem pocaklakó lesz, így az ultrahangokon sem kérdeztem sosem :-)
Teltek a hónapok, az első időszakot szinte végig hánytam... erre azt mondták, hogy tuti fiú, mert a fiús anyukák viselik így az első időszakot...
Aztán elmúlt ez is, és maradtak a szebb dolgok, a sok pocak simi, az éneklések... a sok zenehallgatás felpolcolt lábbal... Kánikulában nyista strand, otthon szigorúan csak zuhanyzás a kádban. Fiúkkal kimentem a Lupára, de csak a kocsiban voltam, hogy legalább Ők (azaz Apa és Attila) pancsolhassanak. (Mert kijelentették, hogy "nélküled nem megyünk!")
Nem hittem, hogy ilyen hamar vége lesz ennek a pocaklakó időszaknak... :-(
Arra pedig rémálmomban sem gondoltam, hogy mit-miket tesznek, vagy pont nem tesznek Vele a kórházban....
DE végre hazakerültünk fél évesen(!) alig 2 és fél kilósan... (más babák meg 3 felett születnek).

Addig elég jó viszonyom volt Istennel, beszélgettünk... Hittem, hogy ha kérem segít, ha jó vagyok, arra jóságával válaszol. Ha példásan élem az életem, akkor nem büntet... Mikor Dani 24 hetesen megszületett, valami nagyon megtört bennem. Isten iránt érzett szeretetem kilátástalan, egyoldalú küzdelemmé változott. Tele voltam kérdésekkel, és Ő nem válaszolt nekem többet.
Nem értettem mit vétettem, MIÉRT BÜNTET?
Nem értettem MIÉRT PONT AZ ÉN GYEREKEM?
Ha én vagyok a bűnös, miért a gyerekem szenvedi meg a bűneimet?
Miért nem velem történik valami?
... stb ... 100 és 100 ilyen gondolat, kérdésfelhő.. és a válasz?
NÉMA CSEND...

Bizonyára mindenki más, és másként éli meg egy hasonlóan sérült gyerkőc érkezését, én így éltem meg:
sok kérdés közül egy volt amire tudtam már akkor is a választ:
SOHA NEM MONDOK LE RÓLA! Dani az én pocakomban volt, vér a véremből és én vagyok az Édesanyja! Nem kötelességből marad velem, hanem azért, mert szeretem! Mindig és mindenhogyan, szeretni is fogom!
Mikor rákérdeztek a kórházban, hogy ugye gondolkodunk Apával a tesókon! Mert az húzóerő lenne Daninak... azt hittem rosszul hallok. Csak néztem ki bután a fejemből, hogy ezek normálisak-e... Még azon imádkozunk, hogy maradjon életben, élje meg a következő napot, hetet, hónapot... valahogy eszembe sem jut a "tesógyártásra" gondolni. SŐT! Azt hiszem egy életre elvették a kedvem tőle :-/ Mindenre vigyáztam és mégis itt tartunk... köszönöm pont elég volt 1x átélni. Senki sem garantálja, hogy a következő baba egészséges lesz, és ha az is lenne, nem adok a vállára születésekor egy nagy keresztet a meglévő sérült tesó személyében. Nem kívánom, hogy csak azért kötelességnek érezze, ha mi nem leszünk, neki kell gondoskodnia Daniról... (minden nap megfordul a fejemben az a kérdés, mi lesz Danival, ha mi nem leszünk már Neki. Nem tudok nem gondolni erre.. pedig próbálok. Jó lenne kiverni a fejemből ezt a gondolatot, de kb úgy betelepült a szívembe, mint egy hályog a szememre)

Folyt. köv. ha ismét lesz elég erőm írni ezekről...

július 10.

Hol tartunk mostanában? Hogy vagyunk? Nos leírom a jelen állapotot:

Túl sok volt Apának a munka nélküli időszaka.. Hiába keresi a munkákat, küldi az önéletrajzokat, telefonál, sehol semmi munka amit eltud végezni. Próbálkozások vannak ismerősök is segítenek, de egyik ezért, másik azért nem válik be.
Volt több munkahelye is, sok kinti munka, amit azóta sem képesek Neki kifizetni...
Így a lakbért is az ápolásiból, meg a családiból tudtam csak fizetni, rezsire már nem jut annyi, amennyi kellene.
Kaja meg, ha volt munkája akkor volt mit főzni, ha nem.. akkor maradt az az 1 adag kaja, amit a kerületi szeretet otthonban lehet átvenni naponta...
Van lehetőségem másra? Nincs.
Ez jutott... ezt osztjuk be, ahogy tudjuk.
Hozzáállhatnék úgy is, hogy "na jó elegem van, nem csinálom tovább"... csak azért élni, hogy ne éljünk, hanem vegetáljunk családilag? Minek? Igen, sokszor megfordult már a fejemben ez is... Csakhogy azonnal az a gondolat is jön vele, hogy: DE ki lesz Danival utána?
Neki a szüleire van szüksége, és amilyen jól alkalmazkodik a körülményeinkhez, én nem tehetem meg azt, hogy nem csinálom tovább, nem adhatom fel csak úgy, mert ANYA vagyok! ÉBRESZTŐ!

Amikor 10 napig nem volt áramunk még Békáson... az nagyon durva volt... Se porszívó, se villanytűzhely, se mikró.. se semmi. Egy olyan lakásban, ahol minden villannyal ment, meghal az élet, ha nincs áram.
Apa akkor is külföldön, szólt a "JÓ barátoknak", hogy segítsenek ki, és amikor megjön kifizetik, rendezzük... Naná, hogy hirtelen senki nem ért rá...

Megoldottam:
Vettem partvist a 100 forintos boltban.. (energiatakarékos porszívónk lett) :-)
Reggelente elvittem Danit iskolába úgy, hogy hajnalban gyertyafénynél öltöztettem.. (de legalább nyugodt voltam, hogy naponta 1 meleg ételt kap :-) a suliban!)
Hazajöttem felsepertem, felmostam.. kimostam kézzel azokat a ruhákat, amiket este levettünk.. kiteregettem az erkélyre.. Sokat olvastam - míg láttam, és főleg addig, míg nem nyomták el a gondolataim az olvasott szöveget... aztán mikor csak láttam a szöveget, de már rég nem tudtam mit is olvastam, akkor lefeküdtem aludni, és beállítottam a telefonomon az ébresztést, hogy időben induljak Daniért...
Hazajöttünk, útközben vettem Neki valami meleget, amit ott az utcán megehetett.. majd hazaérve kis játék, míg világos volt délután ... sötétedés után, esti fürdetés ismét gyertyafénynél... :-)
Amikor már kajára sem volt pénzem, akkor sírva mondtam Neki, hogy most aludjunk (délután), mert nincs vacsora...
DE azt az időt is átvészeltük valahogy, bár az ellenségemnek sem kívánom, hogy átélje!
Viszont ráébresztett nagyon sok dologra.
Pl. arra is, hogy ki az, aki valóban velem van, nem csak akkor, mikor van mit tenni elé az asztalra, ha csak úgy felugrik.
Meg arra, hogy kik keresnek meg akkor is, ha nincs internet.
Hogy kik a "barátok" és kik azok, akik valóban Barátok!
Ezek után is úgy gondolom, hogy nincs szomorkodás! :-)
Pozitívan kell hozzáállni mindenhez! :-)
A múlt is része az életünknek, de nem szabad leragadni benne, csak a jó dolgokat kell megjegyezni belőle!
Régen sem volt porszívó, mégis tisztaság volt, ahogy mosógép sem volt, nem automata, semmilyen! Volt teknő, meg lúgos víz ÉS láss csodát: túlélték az őseink is ... ráadásul akkoriban nem 1-2 gyerek volt egy családban!
Még eldobhatós pelenkával sem szennyezték a Földet! Azt is főzték, mégis ragyogó fehér volt.
Néha azon gondolkodom, milyen luxusban élünk, míg mások nyomorognak.. :-/
Meg kell tanulnunk becsülni azt, amink van, és azokért hálásnak lenni!
Nem azon szomorkodni, hogy mink nincs, mert az nem vezet sehova. ;-)

Ismét beszélgetünk Istennel, úgy érzem ennyi idő kellett, míg ismét meghallom, ha szól hozzám... Míg kiforr bennem a sok kérdés, a sok fájdalom, ami a meg nem értésből adódik...
Ismét érzem azt a lelkinyugalmat, amit a beszélgetéseink adnak, mint régen. Nem lett kevesebb a gondom, viszont másként gondolok rájuk. Köszönöm!

A cipőm

Egy megható videó arról, hogy mi szükséges a boldogsághoz.

Az emberek már gyerekkorban megkülönböztetik egymást a külsőségek alapján, gondoljunk csak a kegyetlen csúfolódásokra. Sajnos az emberiség rossz tulajdonsága, hogy kineveti, elítéli azt aki más mint ő. Pedig léteznek sokkal fontosabb dolgok is a pénznél. Hiába van pénzed, bizonyos dolgokat, melyek a boldogsághoz elengedhetetlenek, sohasem tudunk pénzzel megvásárolni.

A boldogság titka, hogy szeressük a saját életünket, ne kívánjuk a másét. Nem tudhatjuk, nekünk milyen életet szánt a sors. Lehet, hogy az sokkal csodálatosabb, mind bárki másé.

(forrás: csípem!) - de nem szeretem az "előbb like, aztán nézhetsz" oldalakat, ezért így osztottam meg!