Kelés hajnalban.. és irány a buszmegálló.. majd a vonat.. és PÉCS!
Apa és Dani, azaz a fiúk, elindultak és itthon maradtam egyedül, a gondolataimmal.
Az aggódásom attól nem lett sem kisebb, sem kevésbé intenzív, hogy nem voltam ott személyesen (tény, hogy lelkileg így könnyebb volt nekem, mint látni a műtét után és tudva, hogy nem segíthetek rajta, csak nézni tehetetlenül ahogy sír a fájdalmaitól) Tudom milyen érzés ott lenni, mert eddig minden műtétjénél én voltam Danival kórházban, most Apa ezt a feladatot átvállalta (szerencsémre), valahogy neki ez kevésbé fájdalmas, jobban felfogja, hogy ez hosszútávon jót tesz Danikának, nekem meg a szívem szakad bele az ilyen műtétekbe...
Odaértek időben a kórházba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése